Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - V. Rohringer Sándor: Az Alföld öntözése

89 Figyelmesen vizsgálva az adatokat, azt láthatjuk, hogy pl. egy 100,000 hektár öntözéséhez kívánatos 100 m

3 víz, lent Szegednél is már csak július első napjaiban vehető ki, július közepe felé a legnagyobb szükség idején semmi. Hasonlóképen van ez feljebb is Szolnoknál. Valójában tehát a Tiszából csak néhány ezer holdra való víz vonható el. Kívánatos lenne a tavaszi bőséges vizek tárolása, azonban, mint már jeleztem a tárolás helyét elvesztettük. Szó lehetne esetleg némi tárolásról a folyó medrében, de semmi esetre sem abban a fantasztikus formában, hogy duzzasztómüvekkel a viz a partok fölé emelve a töltések közt tartatnék. Ezt lehet megkísérelni valamely kisebb völgyű folyón, de nem ajánlatos megkísérelni pl. a Pó vagy Tisza hatalmas térségeinek veszélyére, amidőn a töltések állandó vízbenállása, a talajvíz felfakadása, belvízrendszerek átalakítása, a jégjárás messzemenő kiadásokat vonna maga után, amellett, hogy a Tiszavölgyet állandó gátszakadással is fenyegetett árvízveszélyben és így árvédekezési készenlétben tartaná. Ha egy ilyen, partok fölötti duzzasztó létesülne, akkor valóban világrekordot állítanánk fel a duzzasztógátak építési terén. Mert pl. az assuani gát csak 2 km hosszú, itt pedig a kétoldali töltések is a völgyzárógát szerepét vennék át s így az két oldalt számítva összesen legalább 50 km hosszú lenne. Még a partok szintjéig való duzzasztás is káros hatású és meg nem engedhető, legfeljebb a partmagasság alatt bizonyos mélységig, talán 2 m-re. A part alatt álló vízszín már elfogadható ilyen módon 60 millió m

3 víz tárolásával 50,000 hektár öntözését július hóban 2—3 héttel meghosszabbíthatnánk, de már az augusztus hónap végéig terjedő időre 50,000 hold öntözéséhez 200 millió m

3 víz tárolása volna szükséges. Messze vezetne és meddő vitákat idézne elő, ha itt egy a Tiszában sem a vízlefolyás, sem a jégjárás, sem a hordalék mozgása szempontjából nem ajánlatos duzzasztónak építési költségeit részletes terv hiányában elemezni próbálnám, azonban az is megvizsgálandó, hogy 50,000 hektár területnek 2—3 héttel hosszabb ideig való öntözhetése egy duzzasztó költségét megéri-e ? Ha a víz kivétele a partok fölé emelkedő és állandó árvíz veszedelmet jelentő duzzasztással történik, akkor természetesen gravitációs úton, vagyis esésben volna a víz kivezethető, egyébként pedig csak emeléssel. A Tiszából való öntözést tehát nehéz problémává teszi a szélsőséges vízjárás, amely híven fejezi ki a Tiszának Petőfi által oly szépen leírt karakterét, hogy tavasszal zúgva-bőgve törné át a gátat és gyakorlati szempontból határtalan, 500—700 ezer holdra is elegendő áldást jelentő vizet hoz, de mikor legnagyobb a szükség, a nyári hónapokban, mikor forró az Alföld, akkor cserben hagy és leapad úgy, hogy alig juttat valami vizet a szomjúhozó nagy föld területnek. A tavaszi nagytömegű víz elosztása a talaj csekély esése folytán hatalmas méretű csatornákat is igényelne. S a messze szétágazó ilyen csatornák hálózata pedig költséges és fenntartásuk nagy terhet jelent. Régtől fogva foglalkoztak a tiszántúli területek csatornázásával. Régi magyar gondolat : egy a Hortobágyon a Körösök felé vonuló csatorna, mely azonban valamikor árvizet apasztó csatornának volt szánva. A gondolat határozottabb alakban először a földművelésügyi minisztérium egykori csatornatervező osztálya tervezésében jelent meg, mely szerint egy 10 m

3 vízvezetésű öntöző és hajózó csatorna indult volna ki Tiszalöknél. (9. ábra.)