Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)
2. füzet - III. Beliczay Endre: Vízimunkálatok, egyéb beruházások és a gazdasági válság
42 oldalról felhangzó kívánság, hogy a válságból állattenyésztésünk és az állati termékek még versenyképesebb termelése révén kellene kiszabadulni. Szarvasmarha, sertés- és birkatenyésztésünk több okból és a trágyakérdésre való tekintettel különösen rendkívüli fontosságú. Régi aranyigazság, hogy sok állat — sok trágya — sok trágya — sok termés. Módunkban kell azonban lenni, hogy jó állatokat olcsón bírjunk nevelni, nehogy a versenyben — kivált igen olcsón termelő keleti szomszédunkkal szemben — alul maradjunk, s hogy sok állatot bírjunk nevelni, nehogy állatállományunk csökkenjen. Ez utóbbira nézve máris merültek fel aggodalmak a nagymérvű szarvasmarhakivitellel kapcsolatban. De szakértőink, így dr. Konkoly-Thege Gyula és dr. Konkoly Thege Sándor, kik reámutatnak arra, hogy az állatszámlálásnak adatai csupán inkább becslésen alapulnak s szerintük felfelé kiigazítandók volnának, egyelőre nem osztják ezeket az aggodalmakat. Kétségtelen azonban, hogy káros eltolódásoknak e téren mielőbb útját kellene állani. Azok a kisbirtokosok, akik földéhségből tőke nélkül vállaltak földet, s most még állataikat sem bírják megtartani, sajnos, csak terhére vannak az összességnek. Annál fontosabb tehát, hogy sok, jó és olcsó állat nevelésének fő feltételét az állati élelem, vagyis a takarmánytermelés mennyiségének fokozása és minőségének javítása által mielőbb megteremtsük. Űnos-untig emlegetett jelszó ez, de sajnos, megvalósítására eddig igen kevés történt ! Eltekintve attól, hogy a háború előtt Cserháti, Kerpely, majd Gyárfás és Grábner is gyakorta hangoztatták, közvetlenül a kommunizmus után minden vonatkozásában igen részletesen kifejtette e gondolatot külön e tárgyról írt tanulmányában dr. Konkoly-Thege Sándor, majd ugyanezt enesei Dorner Béla és mások művei. Sőt a napisajtóban is mindinkább előtérbe kerül. Konkoly szerint „állattenyésztésünk jövedelmezőségét és versenyképességét nem tudjuk elérni, amíg csak a felülépítményt tatarozzuk, s az állattenyésztés alapépítményét, a takarmánytermelést meghagyjuk mai gyenge, sőt silány állapotában." Mondhatnám, hogy ma már divattá vált e gondolat s az érdekképviseletek táján sincs hiány, legalább is tüzes lelkesedésben. így például Pestvármegyénél legújabban külön szervezkedés tárgya lett a rét- és legelőmívelés, amely kapcsolatos ezzel a kérdéssel. Újabb szerző : vitéz dr. Bíró Gyula a Köztelek című lap hasábjain tömören a következőleg ír e kérdésről : „Végre be kell látnunk, hogy drága külföldi bikák alkalmazásával új fajták importálásával és a leggondosabb tenyésztői munkával sem lehet addig megfelelő eredményt elérni, míg állattenyésztésünk alapját képező takarmányozási viszonyaink meg nem javulnak." Ezt a szerzőt főkép azért említem, mert meg is jelöli a rendes takarmányhiány mennyiségét s azt mondja, hogy évi 800,000 q fehérjével vagyunk szegényebbek a kelleténél, s ha ennyivel többet termelnénk, állítólag 400—500 millió pengővel több értékű állatot nevelhetnénk. Sajnos, ez az adat igen túlzott, mert különben ez volna összes bajainkkal szemben Kolumbus tojása. Szerinte különben fenti eredményt a lucernatermelésnek a búza rovására 400,000 kat. holddal való növelésével, tehát mezőgazdaságunk gyökeres átszervezésével lehetne elérni. De vájjon ki hajtsa végre ezt az átszervezést?
