Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

2. füzet - II. Dr. Ballenegger Róbert: A belvízlevezetés, a lecsapolás és az elszikesedés talajtani vonatkozásai

37 (szolonec és szolod típusú) alakultak át. Ez az időszak már nem növelte az elszikesedett terület nagyságát, amely már a második periódusban elérhette teljes kiterjedését. Ebben az időszakban a szik csupán alakját változtatta. Szikes talajaink tehát egy elmúlt idő öröksége gyanánt maradtak reánk. Teljesen alaptalan ennélfogva az a feltevés, hogy a belvizek levezetése az Alföld elszikesítésére vezethetne. Ez a felfogás talán arra vezethető vissza, hogy a belvízrendezés előtt a vizek a sziket sokhelyütt eltakarták a megfigyelő szemei elől. A mocsárban a szikes talaj nem tűnt fel, sőt ahol sekélyebb víz borította, még hasznát is lehetett venni a sziki mocsári növényzetnek. A vízimérnök persze nemcsak a jó mocsári földről vezette le a vizet, hanem a szikessekről is és ezzel láthatóvá vált a szik és felmerült hasznosításának és megjavításának problémája is. A megjavításnak azonban első feltétele az, hogy a szikhez hozzá lehessen férni. A vízimérnök munkája pedig éppen ezt tette lehetővé. A mi éghajlatunk alatt egyébként sok esetben már a felszíni vizek levezetése elegendő arra, hogy a szik megjavulása mintegy automatikusan meginduljon. Különösen áll ez a Duna völgyének szer kezetnélküli, erősen sós, de egyszersmind meszes szikeseire.E talajok magukban hordják megjavításuk feltételeit. A lecsapolás lehetővé teszi a sók kilúgozódását, a sótartalmában csökkent talajon egyes növények már megélnek, a növények földalatti részeinek életműködése által létrehozott szénsav egyrészt enyhíti az erősen lúgos reakciót, másrészt a szénsavas mészre gyakorolt oldó hatásánál fogva kalcium-iónokat teremt, amelyek az adszorbeáló komplexumba becserélődve, a talaj fizikai szerkezetének megjavulását idézik elő. Amint a javulás előrehalad, nagyobb lesz a növényzet produkciója, a talajban humusz halmozódik fel és e folyamat eredményekép a beteg sós talaj egészséges, a mai klimatikus viszonyoknak megfelelő mezőségi földdé alakul át. Pusztán a természetre bízva e munkát, talán kissé sokáig tart, amíg eredményét látjuk. De tudjuk azt, hogy mit kell tennünk, e folyamatot lényegesen meggyorsíthatjuk. Amire a természetnek évtizedek kellenek, azt céltudatos munkával néhány év alatt elérhetjük. A talaj megjavításának első feltétele azonban az, hogy a vízimérnök a területhez való hozzájutást lehetővé tegye. A vízimérnök, amikor Alföldünkről eltávolította azt az iszapos vizekből álló leplet, amely az Alföld nagy területein választotta el az embert az anyaföldtől, több millió holdra menő új termőföldet nyitott meg a kultúra számára. Ebben a hatalmas földkomplexumban a bámulatos termékenységű lápi talajok, a szurokföldek mellett a régmúlt idők tanujeleiként helyenkint terméketlen szikek is fordulnak elő. E szikeket azonban nem lehet a vízszabályozás értéktelen ballasztjának tekinteni, még ha ma nem is hasznosítjuk őket. Ezek beteg talajok, amelyeket meg tudunk gyógyítani és meg is fogunk gyógyítani akkor, ha azt a közgazdasági viszonyok lehetővé teszik. Ezzel a megállapítással be is fejezem fejtegetéseimet, amelyekkel a lecsapolás és az elszikesedés kérdése talajtani vonatkozásainak ismertetésével Kenessey Béla decemberi előadását kiegészíteni óhajtottam. Hiszem, hogy a talajtan tudományának megállapításai alkalmasak arra, hogy eloszlassák azokat az aggodalmakat, amelyekkel egyesek a vízimérnöki kar nagyszabású telkesítési munkáját szemlélik. A talajtan szemszögéből nézve, e munkálatokban egy jobb kor elengedhetetlen előmunkálatait kell látnunk. Ezt a munkát el kellett végeznünk és az a mód, ahogy a magyar vízimérnöki kar ezt elvégezte, csak dicsőségére válik nemzetünknek.