Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - II. Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában

23 és kikötők) pedig a kereskedelemügyi minisztériumba tartoztak. A két minisztérium — a széttagoltság folytán — nem bírt egymással a Duna—Tisza-csatorna vonatozására és a tervek egyéb lényeges pontjaira nézve megegyezni és így a lefolytatott nagyarányú tervezések és egyéb előmunkálatok meddőek maradtak, s az építést nem lehetett megkezdeni. Intő például szolgálhat ez abban a tekintetben, hogy összetartozó ügyeket, így a szerves egészet tevő víziügyeket sem szabad széttagolni, mert az ilyen széttagolásból vészes következmények származnak. Amint a csatorna megvalósulásából óriási előnyök származtak volna már a háborúban is, viszont rendkívüli hátrányok álltak elő azért, mivel azt a háború előtt nem építettük meg. A trianoni határ a tiszai és dunai hajózóutainkat teljesen elvágta egymástól és így most a súlyosabb viszonyok között kell a csatorna tervével mégis foglalkoznunk, mert az, ha megvalósítható, mint ezt alább részletesebben kifejtjük, rendkívüli előnyöket biztosítana közlekedésünkre és közgazdaságunkra nézve. 2. Fejlemények a háború alatt. Már mindjárt a háború kezdetén rendkívül megbosszulta magát, hogy a béke hosszú évei alatt annyira elhanyagoltuk víziutainkat és nem kötöttük össze azokat a vasúti hálózattal. A német hadvezetőség meglepetéssel konstatálta, hogy Magyarországon egy-két ponttól eltekintve nem lehet átrakodni hajóról vasútra. Hogy a hadianyagokat vasútról hajóra és viszont a központi hatalmak részére keletről hozott élelmiszerrakományokat és nyersanyagokat hajóról vasútra rakhassák és így mindkét közlekedési eszközt egymással összhangban és intenzíven kihasználhassák, a háború kezdetén a németek építettek hevenyészve átrakodó állomásokat és berendezéseket ott, ahol vasúti vonalaink metszették a Dunát. A dunai víziút a háborúban rendkívüli szolgálatokat tett a középponti hatalmak hadviselésének. A Dunán a helyi vonatkozású forgalmi relációk (így Budapest helyi forgalma is) természetesen rendkívül redukálódtak, ellenben a nagytávolságú szállítások (pl. a Duna torkolata felől Németország felé stb.) óriási módon megnövekedtek. Ezt legjobban jellemzi a Vaskapu forgalma, amely a békebeli 800,000 - 000,000 tonnáról a háborúban 3 millió tonnára emelkedett fel. A dunai víziúton elért hatalmas teljesítmények fokozottabban terelték Németország figyelmét a Dunára. A Duna-kérdésnek egész irodalma keletkezett Németországban, de Ausztriában és nálunk is (1. Kvassay Jenőnek a Duna-kérdésre vonatkozó tanulmányait). Ekkor kezdett konkrétebb alakot ölteni az a terv, hogy a Dunát összekössék a Rajnával. Ennek a hatalmas koncepciónak első lépése gyanánt célul tűzték ki a dunai hajózási viszonyok megjavítását. Ebben az ügyben nagyszámú értekezletet tartottak, így 1916-ban Budapesten is egy nagyszabású Duna-konferenciát. Mindezek a mozgalmak a háború szerencsés befejezésének reményében indultak meg, de a háború elvesztése dacára is nagy hatással voltak a további fejleményekre. Ez alatt az entente is tartott Párizsban egy Duna-konferenciát, ahol már előre körvonalazták a háború megnyerése esetén a Duna-kérdésben elfoglalandó álláspontjukat. Közben Németország hatalmas és a vasutakkal a legtökéletesebben össze-