Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)
1. füzet - VI. Havalda Endre: A Balaton párolgása
88 való összehasonlításából kialakult relatív értékeket adják csak meg. Abszolút értékekről, az említett eddigi műszerek alkalmazása mellett, sajnos, még nem beszélhetünk. Tény azonban az, hogy a vízfelületek párolgásának a megmérése általában bonyolult feladat, mert a párolgást befolyásoló több olyan természeti tényezővel kell számolni, aminek pontos számbavétele mindezideig még megoldatlan. Dr. Cholnoky Jenő egyetemi tanár a „Balaton Hydrologiája" című közismert kiváló művében, a hőmérséklet és párolgás közötti összefüggést kutatva, megállapítja, hogy a vízállások változása majdnem pontosan arányos a havi közepes hőmérséklettel. A párolgás mérve tehát függ a hőmérséklettől, de függ a széltől és a levegő páratartalmától is. Ha a hőmérséklet emelkedik és a szél erősödik, akkor a párolgás különösen fokozódik. De ugyanazon hőmérséklet mellett is változó a párolgás a levegő páratartalma szerint. Ha egészen páratelt a levegő, akkor a párolgás megszűnik. Ha pedig szél keletkezik, akkor az elviszi a vízfelületről az ottani párákat és mindig szárazabb levegőt hoz a felület fölé, úgy hogy a légcsere a párolgást fokozottan gyorsítja. Miután, miként említettem, mindezideig nincs oly tökéletes mérőszerkezet, mely a valódi párolgás nagyságát mindenféle természeti viszonyok között pontosan megadná, ez volt az oka annak, hogy a Balaton vízfelületének párolgási mértékére nézve a balatoni szaktudósok között úgy a múltban, mint a közelmúltban is viták folytak. A Balaton kiváló szaktudósa: néhai Lóczy Lajos egyetemi tanár — miként volt hallgatói még ma is igazolhatják — egyetemi előadásai alatt a Balatonnak évi elpárolgását átlag 1500 milliméterre becsülte. Azok a szaktudósok pedig, kik tanulmányaikban a siófoki és keszthelyi Wild-féle állomás adataira támaszkodtak, a Balaton évi elpárolgását átlag 500 millimétertől 700 milliméterig való mennyiségben állapították meg. Ezek a szaktudósok azonban nem vették tekintetbe azt, hogy e két régi párolgásmérő-állomás a balatonmenti belterületen és pedig Siófok és Keszthely városok belsejében, házak és lombosfák közelében van felállítva, ahol pedig e műszerek a szél hatásának alig vannak kitéve. Legújabban Kenessey Béla ny. földmívelésügyi miniszteri tanácsos a „Balaton" című kitűnő tanulmányában megállapította, hogy a siófoki régi belterületi párolgásmérő 22 évi adataiból ott a közepes évi párolgás ugyan 500 mm, de már e tanulmány végén számításai, illetve megfigyelései alapján kimutatta, hogy a tónak a párolgás és a szelek folytán való vesztesége ennek 2'4—7'3-szorosa, közepesen pedig 4'85-szorosa. Mielőtt a legújabb mérési eredmények ismertetésére rátérnék, lássuk előbb a régmúltban és az azóta is használt, továbbá a legújabb szerkezetű balatoni párolgásmérő műszerek rövid leírását. A legrégebben alkalmazott párolgásmérő az 1890-es évek elején Keszthelyen felállított, már említett nedves hőmérőállomás volt. Ez két hőmérőből és pedig egy száraz és egy nedves hőmérőből álló szerkezet. A száraz hőmérő a levegő hőmérsékletének rendes leolvasására szolgál. A nedves hőmérő gömbje gyapotburkolattal van ellátva, melynek alsó vége egy vizescsészébe merül. így a gyapotburkolat állandóan nedves marad. Működése azon alapszik, hogy a nedves hőmérő burkolata párolog, ami meleget von el tőle és így lehűlvén, rendszerint alacsonyabb állást mutat, mint a száraz. A két hőmérő adatának különbsége az, amelyből a levegő nedvességére és közvetve a párolgásra lehet következtetni. E különbség annál nagyobb, minél erősebb a párolgás, vagyis amikor a levegő szárazabb és a légáramlás élénkebb. E műszer tehát, amint látjuk, tulajdonképen a légnedvességet méri, s így a tófelület elpárolgásának mérésére csak következtetésen alapuló, tehát csak nagyon bizonytalan eredményeket ad.
