Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

2. füzet - III. Bőhm Woldemár: A hidrológiai kutatás, különös tekintettel a hidrografiai adatszolgáltatás mai állására

77 sem megbízható és abszolút mértékké. A mederváltozások miatt ugyanis a legalacsonyabb vízszin néhány év után lényegesen eltér az ú. n. ,,0" vízszintől és mivel ahhoz képest nem párhuzamosan tolódott el, továbbá a vízjáték a meder szélességétől is függ, a null-víz fogalma semmitmondóvá lesz, sőt gyakran zavarokra vezethet. A többszöri mércerendezés pedig éppenséggel számos félreértésnek lehet szülőoka. A vízjárás gyors áttekintésén épül fel a vízállások előrejelzése. Ebben már a nyers statisztikai adatok értékesítéséről van szó. Feladata kettős. Egyrészről ismernünk kell a levonuló árhullám tetőzésének magasságát, másrészről fontos annak időpontját is előre számítani. Az árhullám magasságát a leeső csapadékból meghatározni csak kis, zárt vízgy

rüjtőmedencében sikerül, ott is csak megközelítő eredménnyel. Mindazonáltal ez sem megvetendő, mert a Vízrajzi Osztály a Tisza medencéjének téli csapadékából februárban már tudott következtetni arra, hogy

T a hóolvadásos árvíz magassága rendkívüli lesz-e vagy sem

3 és így az esetleg szükséges árvédelmi előkészületek megtörténhettek. Biztosabb alapja van az árvízjelzésnek, ha egy felsőbb mérce tetőző vízállásából akarunk valamely alsóbb vízmércén várható kulminálásra következtetni. A feladat első megoldása Belgrand-nak köszönhető. Heves vízjárású folyón, ahol az árhullámok egymásratorlódásáról nem lehet szó, a két mérce tetőzése közötti közvetlen összefüggést egyszerűen megkapjuk, ha az egymásnak megfelelő tetőző vízállásadatokat derékszögű koordináta-rendszerbe foglaljuk. Lassúbb vízjárású folyón egyik hullám utolérheti a másikat, ezért nemcsak a felső állomás — x — tetőzése, hanem az alsó állomás — y — megelőző vízállása is befolyásolja az árhullám tetőpontjának magasságát. A megfelelő z = / (x, y) kétváltozós —- ezért felületet reprezentáló —- függvényt sikkoordinátarendszerben a felület réteg vonalai val ábrázolhatjuk. Bonyolultabb lesz a feladat, ha a mellékfolyók árhullámai is befolyásolják az eredményt. A többváltozós függvények nomogrammjai helyett Mazoyer a felső mérce x vízállását a betorkoló mellékfolyók x

i vízállásából súlyuknak megfelelően számított a

ix

i értékekkel javította, ahol а. а mellékfolyó vízgyűjtőterületének nagyságától függő állandó. Természetes, hogy a mellékfolyóknak oly mércéiről van szó, amelyekről a felső állomás árhullámával egyidőben jut a víz az alsó vízmérceállomásra. Ha az alsó vízmérce vízállása y, a várható tetőzés z = í(x',y) ahol x' — x a^j + a

2x

2 . . . + a„x„, a felső állomás vízállásának a betorkoló folyók vízállásainak megfelelő százalékával javított értéke. Ezzel a probléma kétváltozós függvény ábrázolására van visszavezetve.

4 A fenti módszert alkalmazza némi tökéletesítéssel a Vízrajzi Intézet is és pedig igen megbízható eredményekkel. Az árvízjelzés másik feladata a tetőzés időpontjának jóslása. Szabályos mederre a kérdésnek ez a része mennyiségtani úton is megoldható. De természetes medreknél csupán a statisztika ad felvilágosítást. E célból szükséges, hogy minden vízmércén mindenkor pontosan megállapítsuk az árhullámok tetőzésének időpontját. Két 3 Bogdánfy Ödön : A téli csapadék és a Tisza tavaszi árvizei. Vízrajzi Évkönyv. IX. kötet. 1898. 4 Péch József : Vízjelzés. Tanulmány a várható vízállások előrejelzéséről. Vízrajzi Évkönyv. VI. és VII. kötet. (1891/93)