Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)
2. füzet - II. Gubányi Károly: Híres külföldi műöntözések közgazdasági eredményei
36 vesebb tájak felé. Később vasútvonalakat vezettek a belső vidékekre és a szárazság gyors beálltával vonatokon mentették a birkanyájakat az öldöklő szárazság elől. A megszokott hajcsárutak és a vasútvonalak mentén, az átvonuló állattömegek itatására vízről kellett gondoskodni. Ebből a célból kísérelték meg az első mélyfúrásokat a belső vidékek vízben szegény tájain. Mindjárt az első fúrási kísérletek váratlan és meglepő eredménnyel jártak. A legelső kutak már 3—400 méter mélységről hihetetlen bőségű, felszökő vizet szolgáltattak. A később fúrt artézi kutak is mind 300—1200 m mélységről adták fel a vizet és az eddig létesült legbővebb vizű kút Queenslandban az első évben naponként 27.000 köbméter felszökő vizet szolgáltatott. (312-5 l/sec.) A nehezen hozzáférhető, bizonytalan értékű puszták sorsa ezzel a sikerrel véglegesen eldőlt. Bátran állítható, hogy az egykor aranyércben annyira gazdag Ausztrália összes eddig kibányászott nemes féme nem éri el azt a gazdasági értéket, amit a föld mélyéből felszökő víz képvisel. Kétségtelen, hogy a megnyitott mélységek kincsének ez a bőséges áradata, az idők folyamán, némileg megcsökkent. Egy-egy kút, amelynek környezetében később még más fúrás is létesült, ma már nem adja meg azt a vízmennyiséget, amellyel a folyása megindult, de a megfigyelések azt igazolják, hogy a kutak jelentékeny elapadása — amitől az aggodalmaskodók eleinte féltek — teljesen kizárt dolog. A kutak vízmennyiségére vonatkozó 1886-tól 1927-ig eszközölt megfigyelések minden ilyenféle aggodalmat eloszlattak. A hivatalos kimutatások alapján két nagy artézi medencében, négy állam területén 1927-ben 4183 artézi kút volt működésben, amelyek 24 óránként összesen Г 7 millió köbméter felszökő vizet szolgáltattak. A kutankénti vízszolgáltatás átlaga tehát 4'7 l/sec. A kutak, amelyek eleinte főleg csak az állatállomány szükségletét látták el, nagy és állandó vízbőségükkel lassanként mind nagyobb területek öntözését tették lehetővé. Megindult a rendszeres takarmány termelés, a nomád jellegű állattenyésztést a kisebb területen űzött állattartás váltotta fel és a kutak környékén új sikeres gazdasági élet kezdett felvirulni. Az időjárás szeszélye és az esők bizonytalansága által okozott nehézségek ilyen helyeken ezzel már le is voltak győzve. A takarmány termelés mellett lassanként a gyümölcsfélék és az európai kultúrnövények mind meghonosodtak a sivatag puszták eddig értéktelen földjén. A vázolt helyzet tárgyilagos megítélésénél az elért eredmények mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az ausztráliai ártézikutak nem mindenütt szolgáltatnak az öntözés céljaira alkalmas vizet. Queensland és New-South-Wales államok területén több kút vize túlsók alkalikus sót tartalmaz. Ezek a sók az öntözött talajt hamarosan annyira áthatják, hogy az a termelésre alkalmatlanná válik. Az ilyen víz, ha ember és állat megszokja, ivóvízként jól felhasználható, de a belőle kicsapódó sók miatt öntözésre már egyáltalán nem alkalmas. így aztán sokszor előfordul, hogy a nagyon is bővizű artézi kutak vidéke kénytelen lemondani a műöntözéssel való termelés áldásairól.
