Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)
2. füzet - II. Gubányi Károly: Híres külföldi műöntözések közgazdasági eredményei
24 „A mai India a hegyvidékektől eltekintve, meglehetősen szegény tüzelőfában. A sík vidékeken a rossz közlekedési utak és a nagy szállítási távolságok következtében kevés tűzifa jut el a falvakba és ami ott kapható, szinte megfizethetetlenül drága. Bár a régebben kiirtott erdők helyén és a művelésre alkalmatlan domblejtőkön a szakszerű erdősítés már régebben megkezdődött, még sok idő fog eltelni az új erdők hasznosításáig. Általában azt tartják, hogy az annyira elterjedt trágyatüzelés főoka a tüzelőanyag hiánya volna. Ebben az irányban a pontos megfigyelések más eredményre vezettek. Kitűnt, hogy más, még sokkal jobbnak látszó tüzelőanyag bősége mellett is szívesen visszatér a hindu asszony a trágyatüzeléshez. Ez részben ősidőktől fogva fennmaradt szokás, de e mellett elfogadható magyarázata is megvan : A hindu földművesnő rendesen nyilttűz mellett, födött cserépfazékban főzi meg a családja ebédjét. A fazekat előbb körülrakja szárított trágyatéglával, amit aztán meggyújt. Ez a keményre préselt száraz tömeg nem ég lánggal, hanem a bennelévő salétromtartalomnál fogva egyforma, csendes izzásban marad és így állandó, csendes forrásban tartja a fazék tartalmát. Az ilyféle főzéshez alig kell valami figyelem. Az asszony az alatt nyugodtan végezheti többi dolgát. A csendesen izzó tűz mellett szinte magától fő meg a leves." India kormányzata egyes helyeken, ahol a trágyát a termőföldtől elvonva állandóan eltüzelték, tűzifával és takaréktűzhellyel is ellátta a népet, mégis hosszú évek teltek el, amíg a hindu földműves-háztartások teljesen leszoktak a trágyával való tüzelésről. Az indiai kormányzatnak a földművelő nép jólétét és az ősi állapotból való kiemelését célzó intézkedései között talán legnagyszerűbb és legmesszebbmenő hatásúak azok az újítások, amikkel az általános pénzügyek és a hitelviszonyok rendezését vették munkába. India százmilliókra menő földművesnépe a legrégibb idők óta állandóan a legnagyobb szegénység közepette küzködik az élettel. Józan szorgalma és legmesszebbmenő igénytelensége mellett ez a nép sohasem igyekezett vagyont gyűjteni és eddig a közvetlen szükségleteinek megszerzésén kívül többre úgy látszik, nem is igen vágyott. Az öntözött területeken a modern irányú termeléssel és az új településekkel a belterjes gazdálkodás is megindult, ami már jelentékeny forgótőke alkalmazását is okvetlenül szükségessé tette. Jobb vetőmag, erős igásállat beszerzése, a gátak, csatornák és zsilipek rendbentartása, az öntözővíz biztosítása, kezelése és annak idejében való elvezetése, mind állandóan sok munkával, költséggel, kiadással járnak. Míg a régi rendszerű gazdálkodásnál az emberi és az állati izomerőn kívül másra alig volt szükség, a műöntözésekkel kezelt területeken ma mindenütt a készpénz, a tőke fontossága és szüksége lép előtérbe. Milliószámra élnek ma Indiában olyan földművesek, akik bár névleg tulajdonosai egy darab földnek, aminek apáik is tulajdonosai voltak, de a föld termése, évi munkájuk eredménye az adósságok fejében évről-évre mind a tőkések kezébe
