Vízügyi Közlemények, 1930 (12. évfolyam)

2. füzet - II. Gubányi Károly: Híres külföldi műöntözések közgazdasági eredményei

árja hozza ma is az esőtlen puszták szomjas földjére az éltető vizet és hordja reá mindent megtermékenyítő iszapját. Már az ősidőkben úgy volt, liogy a folyó időnként pazarul ontotta áldását, máskor meg csak zsugori módon eresztette. Talán azért tette így, hogy a föld népe el ne bizakodjék és hogy a nagy jólét mámora a fejébe ne szálljon. A bőség ideje után a szükség és a csapások szomorú évei is elkövetkeztek, amik aztán megtanították a népet nélkülözni, szenvedni, félni és imádkozni. Egyiptom népét a Nílus nevelte az előrelátásra, a takarékosságra, a gondolkodásra és velük együtt a gazdálkodásra. Az embernek kezdettől fogva a Nílus volt itt minden baja, gondja, öröme és vigasza. A szegény, az enyomott, a hatalmas és a nagy, az egyesek és a milliók mindig a Nílusban hittek, ebben bíztak és reménykedtek. Az aggódó ember nyomasztó gondjai, elfojtott gyötrelmei rendesen álmában szabadulnak fel és kelnek életre s azután mint sötétszárnyú kísértő vészmadarak keringnek szüntelenül fölötte. A Nílus árjának szeszélyes járása miatt a nyomasztó bizonytalanság gondja még a bőség legközepében is állandóan ott kísértett Egyiptom folyami tájain és egyaránt megzavarta úgy a jobbágynak, mint a fejedelemnek álmát. Az örökös gondnak és aggódásnak ezt a lidércnyomását a Könyvek-Könyve ilyformán foglalja szavakba : A Fáraó álmában áll vala a víz partján ... és a folyó vizéből hét kövér és szép tehén jő vala elő és legel vala a nádban ... S ime, azok után más hét tehén jő vala ki, nagyon ösztövérek, rútak és hitványak. És aluvék a Fáraó és másodszor is álmot láta . . . . . . előtte hét gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép. És ime, azok után hét vékony s keleti széltől kiszáradt gabonafej nevekedik vala . . . A fáraó álma milliók aggodalma volt hosszú időkön át a Nílus völgyében, ahol a gabonatermés sikere mindig a folyó árvizének bizonytalan járásától függött. A biblia szavai szerint az álmok tehenei, a soványak és ösztövérek felfalták a szép kövéreket úgy, mint ahogy az ínséges idők hosszú hónapjai és évei elfogyasztották a bőség gabonáját. Bár az álmok és csodák ideje rég lejárt, a nyomasztó bizonytalanság réme egész a legutóbbi időkig még mindig ott kísértett a nílusi esőtlen tájakon. Ez intette előrelátásra, takarékos beosztásra, a javak megóvására Egyiptom népét. A régmúlt és az új idők között való különbség mindössze az, hogy ott ma már nem a gabonát teszik el a szűk időkre, hanem a vízzel gazdálkodnak. A Nílus éltető árját gyűjtik össze és óvják meg, hogy jusson belőle és maradjon is egyformán minden évszakra és minden esztendőre. Ha a Nílus vize valamely csoda folytán megszűnne ömleni, úgy egy-két év folyamán egész Egyiptom az arab puszták és Líbia sivatagjává alakulna át. Jól tudja ezt ott ma is a föld népe és most is, mint a mult időkben mindig, a Nílus felé fordul tekintete. Folyton a víz járását, változását vigyázza, figyeli ott ma is minden ember. A folyó vízállása az a mérték, amihez napi dolga, sikere, sorsa, élete igazodik.