Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)
1. füzet - I. Dr. Schmidt Elek: A vízszabályozás fejlődése és jelen állása Magyarországon
25 sánál, szép eredményt értek el a folyammederi sziklák robbantásánál. Eleinte 34, később 100 bányásszal és mintegy 1000 munkással folytak a sziklarobbantási munkálatok. A nádor felhívására Vásárhelyi az orovicai, szászkai és moldovai bányákból kapott munkásokat. Hajókra állított állványokról dolgoztak. A törökök az aldunai zuhatagok szabályozásában birodalmuk veszélyeztetését látták. A Vaskaput birodalmuk kulcsának tekintették, amit nem adhatnak ki a kezükből. Innen magyarázható az, hogy több ízben törekedtek a szabályozás megakadályozására. Milos szerb fejedelem nem szegült ellen. Legtöbb baj volt az Orsova alatti szigetvár, Ada-Kalleh pasájával, aki mikor megtudja, hogy a sziklarepesztést megkezdték, ágyútűzzel fenyegetőzik. Megtiltja a Duna keresztszelvényeinek felmérését is. Széchenyi sokat fáradozik, ismételten személyesen megy a pasához, ír Kisseleffnek, Ottenfelsnek, Milosnak stb., hogy a munkák zavartalan folytatását kieszközölje. „Igen nagy fába vágtam fejszémet" írja naplójában. Kevés támogatásban, még kevesebb megértésben részesül. A kormány „secatúrájára" jellemző, hogy Széchenyinek a török pasa részére küldött ajándékait (pisztolyt, kocsit stb.) kiviteli vámmal terhelte meg. Az osztrák császári kormány nem látta közvetlen érdekét a Duna szabályozásában. A helyett, hogy diplomáciai úton a munka sima folyását biztosította volna, nem sokat törődött a Duna hajózhatóvá tételével. A zuhatagok között a hajóközlekedés magas vízállás mellett is veszélyes volt, sok emberéletbe került. A hajók gyakran tönkrementek, az emberek az örvénylő vízbe pusztultak. A meredek sziklafalak miatt használható vontatóút nem volt. A jobb parton az ú. n. római út nyomai Drenkovától—Ograndenáig ma is láthatók,melyet Tiberius császár kezdett építeni és Traján végzett be. A balparti országút nagy hegyeken és sűrű erdőkön vezetett keresztül, amelyen csak ökröskocsik járhattak, nagy fáradsággal, időveszteséggel. Míg Széchenyi a kormány diplomáciai úton való közbelépését és a pasa engedékenységének kieszközlését várja, újabb kísérletet tesz. Kipróbálja az AlsóTisza hajózhatóságát. Az I. Ferenc gőzhajót a Tiszára küldi, maga pedig a partról figyelve kocsin kíséri. Az öröm ritkán látható spontán megnyilatkozásával találkozik. Szegedről Orsovára tér vissza. Milost látogatja meg, aki a Duna szabályozásával kapcsolatban sokat vár a sertéskereskedelem megindulásától. Szeptember 18-án Roth alezredes, Hentzy, Heymann és Bolza őrnagyok tekintik meg a sziklarobbantást. A munka rendben folyik és Széchenyi második aldunai útjáról készül hazafelé. Érdekes megjegyezni, hogy milyen rokonszenvvel fogadták az oláhok akkor a magyar kultúra előharcosát. „Mindannyi, kivel találkozom — írja Széchenyi — versengve iparkodik háláját mutatni azon vendégszeretetért és einberiség-sugalta gyámolért, mellyel az oláh annyiszor találkozott Erdélyben magyarok közt. s nekem jutott aratni most azt, mit ezelőtt testvérhazánk dicső lakosai vetettek. Ej be jól esik lelkemnek azon tisztelet és megbecsültetés, melyet Magvar létemért nyerek..." 5 4 Ma bezzeg nyoma sincs a rokonszenvnek' A Dunagőzhajózási társulat 1833 december 2-án tartott közgyűlésén Széchenyi megnyerte a részvényesek beleegyezését ahhoz, hogy a gőzhajózást Moldováig kiterjesszék és e célból az Aldunát egészen birtokba vegyék, tovább' 5 4 Zichy A.: Gróf Széchenyi István hirlapi cikkei I. k. 60 old.
