Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

2. füzet - VII. Kenessey Béla: A hévizi melegforrás

A HÉVÍZI MELEGFORRÁS. írta: KENESSET BÉLA. Magyarország egyik legbámulatraméltóbb hőforrása: a keszthelyi Hévíz, bár már igen sok század óta ismert és bár már több század óta kedvelt helye a csúzos bántalmakban szenvedőknek, mégis szinte csodálatos módon elkerülte a tudományos feldolgozást. Rája vonatkozó adatok ugyan már a XVIII. században is akadnak, de a tudományos feldolgozás mégis arra az időre esik, amikor „A Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei" címen a Magyar Földrajzi Társaság Balatoni Bizottság-а, megindította hatalmas, korszakos művét, aminek keretében a hévízi tavat annak környékével együtt geológiai, vizét vegyi vizsgálat tárgyává tették és megkísértették benne a tündérrózsák tenyésztését is. A túlsó oldalon lévő^topográfikus és az azt kiegészítő, keresztszelvény-rajzokhoz ide iktatom az említett nagy műből dr. Lovassy Sándor ismertetésének kivonatát : A Balaton délnyugati végénél észak-déli irányban elnyúló földhát — amin Keszthely fekszik — nyugati völgyében van a tó, aminek alakja az 1769-ben a gróf Festeticsféle uradalom által készíttetett térkép szerint hosszúkás volt. A tó déli részén indult ki az eredetileg a Kisbálatonban elvesző bővizű levezetőcsatorna. A tó medre több méter vastagságú tőzegbe ágyazott, s a tőzegréteg vastagsága átlagban 5—6 m, sőt Lóczy Lajos 1900. évi mérése szerint még a tavat szegélyező fák közt is legalább 4 m. A tó melegvízének mozgását könnyen követő tőzeg ott кограмак mondott és sehol másutt nem ismert alakot veszi fel. Őrölt kávéhoz hasonló, szivarbarna színű, bársonyos tapintató, az emberi testhez kissé tapad ugyan, de a vízbe való egyszerű lebukással egyszerre, nyom nélkül lemosható. A tó, mint a helyszínrajz és a keresztszelvényrajzok is mutatják, észak-felé elferdült mély, tölcséres medrű. Miután a 30 méternél mélyebb forrástölcsér pontusi, vagy pannóniai korú agyagon, ez pedig triaszkorú fődolomiton fekszik, s mert a tó fenékmagassága állandó, a levezetőcsatornán állandóan eltávozó korpa dacára annak mennyisége a tóban emberemlékezet óta nem változott, ezért származására nem lehet mást feltételezni, mint azt, hogy a völgy nagy kiterjedésű tőzegtelepeiből a talajvíz hozza magával, ami a mélyből, a pontusi agyag vízvezető honiokrétegeiből előtörő melegvízzel még a kitörés előtt keveredik. A víz mennyiségét 1 m

3 sec-ra becsülik. A tó mélységét elősször 114 m-re tették, majd 1859-ben pontosabb mérés alapján 34"2 m-nek, Lóczy 1891-ben 36"5 m-nek találta. A földmívelésügyi minisztérium Vízrajzi Osztálya a tó érdekességénél fogva 1923-ban annak egész környezetét topográfiailag felvétette és ugyanakkor pontos szelvényeket vettek fel magáról a tóról is. A túlsó oldalon levő helyszínrajz és az azt követő szelvényrajzok ennek a felvételnek alapján készültek. A felvétel tanúsága szerint