Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)
2. füzet - V. Csermák Kálmán: A szegedi m. kir. folyammérnöki hivatal kezelése alatt álló Tisza- és Maros-folyószakaszokon végzett szabályozási rőzseművek építési módjának ismertetése
95 Az oldalt alkalmazott vezérfenyőt és cölöpöket oly távolban kell kihorgonyozni, illetve leverni, hogy a sarkantyú fejétől a cölöpök felé eső részen a munkatutaj szélessége elférjen. A vezérfenyő a vízfolyással teljesen párhuzamos. A középső vezérdrót kihúzása után a sarkantyú fenékrétegének legszélső vezérdrótjait feszítjük ki, melytől vízfolyás szerint fölfelé l'O m-re, az alsó szélétől pedig 3'0 m-re még egy-egy vastag vezérdrótot alkalmazunk a rőzsepokróc számára. A sarkantyú alapja ugyanis rőzsepokróc, ami ennyire még túlér a sarkantyú testén az esetleges kimosások ellen. Most már a középső vezérdróttól jobbra és balra egyenletesen elosztva még egy vagy két vezérdrótot feszítünk ki és a vízszínen úszó lécekhez kötözünk vékony dróttal. Ezzel a váz el is készült. A vízszínen úszó és a folyás irányával párhuzamos lécek a vezérdrótokat rögzitik s így az uszadékok nem akadnak meg. A sarkantyú fölött a legnagyobb vízmélység három vagy négyszeresének megfelelő távolságban a sodorra merőlegesen még egy vezérfenyőt kötünk ki a parthoz, azért, hogy .az építés és sülyesztés alatt az egész sarkantyút tartsa az elsodortatás ellen. Ha nagyobb vízmélységeknél dolgozunk, ahol cölöpöket már a mederbe leverni nem lehet, akkor az oldal-vezérfenyő helyett külön kisebb tutajt vagy vízijármüvet horgonyzunk ki és a vezérdrótokat ebhez kötjük. A sarkantyú szelvénye készeu l'O m széles koronájú és rézsűje 1:1 hajlású. A vezérdrótok kifeszítése és beosztása után a pokróc kötését kezdjük meg, haladás közben pedig 2—2 mként a felső vezérfenyőhöz kötjük ki vastag huzallal. Mikor a pokróc végig elkészült, akkor a kolbászokat a két szélső vezérdrótra és a sarkantyú testének legalsó szélét jelző vezéi'drótokra ráerősítjük. A sarkantyú testét határoló két kolbász közé rőzsekévéket helyezünk és összevarrjuk, jelesen a vékony drótot a felső kolbászhoz kötve, az egyes kévéket dróttal összevarrjuk és a drót szabad végét az alsó kolbászhoz kötjük. így a víz a kévéket munka közben nem sodorja le. Ezután a következő kolbászsort kötjük rá, hogy az 1:1 rézsű előálljon. A munkatutaj a fejnél marad a mederben a sarkantyú legvégén, úgyhogy még a pokróc is rajta legyen. (16. sz. ábra.) Most már az elkészült réteget mintegy 10 cm vastagságban egyenletesen földdel terheljük meg és azután újból rőzsekévéket helyezünk a kolbászok közé. Az elkészült réteg két szélén füleskarókat verünk le és ezen karókhoz kötött kettős vékony dróttal lefogatjuk az újabb rőzseréteget. Ilyen rétegekkel haladunk fölfelé, míg a koronamagasságot el nem érjük. Munka közben, ahogy a sarkantyú sülyed, az elő- és utófenék biztosítására szolgáló pokróc nyúlványát is kővel kell terhelni. Ha a sarkantyú teljesen elkészült, akkor hajóról vagy ladikról és a partról talicskáról az egész sarkantyú elő- és utófenék pokrócát, a rézsűjét és koronáját terméskővel erősen megterheljük, azután az oldal-vezérfenyő drótjait elvágva a pokrócon visszakötjük és a sarkantyú fejét a munkatutajról dorongokkal letoljuk, mire a sarkantyú a fenékre lesülyed. Ezután már a felső vezérfenyőről is elszabadíthatjuk a kötéseket és ladikról a vízszínmagasságban a vastag drótokat levagdaljuk.
