Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

1. füzet - I. Dr. Schmidt Elek: A vízszabályozás fejlődése és jelen állása Magyarországon

13 kel, a partokat kijavították, a medret mélyebbre ásták, a zsilipeket és hidakat őrházakat rendbe hozták. A baja—bezdáni tápcsatorna megépítését egy milánói építési cég, a sztapár—újvidéki öntöző csatorna felső részét pedig Carainora Viktor olasz mérnök vállalta el. A régi csatorna helyreállítása és új részekkel (sztapár—újvidéki öntöző, baja—bezdáni tápcsatorna és a Sugovica Dunaág) való kiépítése 1875-ben készült el. Ünnepélyes megnyitása után lett átadva a forgalomnak. Meg kell még emlékezni arról, hogy mivel a csatorna íiszai torkolata egy átvágás folytán holt kanyarban végződött, 1896—1899-ig a torkolatát Tiszaföldvárról Ó-Becsére helyezték át. A Ferenc csatorna forgalmi szempontból ma már nem felel meg a követelményeknek, mert az útrövidülés sokkal kisebb, semhogy azt a szabad hajóút előnyeihez szokott magyar hajósok igénybevennék. A forgalom a Duna felsőbb részén követel összeköttetést. A csatorna jótékony hatását a mezőgazdaságra egy sztapári bíró így fejezte ki: „Alles was mehr habe, verdank mer dem Grabe."

1

5 A XVIII. század nagy vízmunkálatai után a XIX. század elején — eltekintve a Sárvíz, Sió és Kapós vidékén történtektől — pangás észlelhető a vízszabályozás terén, melyet a század második és harmadik évtizedében a Kőrös— Berettyó völgyi szabályozások váltottak fel. A XVIII. század vízszabályozási munkáin végigtekintve, azt látjuk, hogy nagyobb szabású vízrendezési munkálataink a Béga folyó szabályozásán és a Ferenc csatorna megépítésén kívül nem voltak. Jellemző ezen időszakra, hogy a vízrendezési munkák fontossága mindig csak egy-egy súlyosabb árvíz pusztításaival kapcsolatban került felszínre és amily gyorsan vetődött lel, olyan gyorsan ment feledésbe a veszély multávai. Technikai és közgazdasági ismeretek hiánya miatt a vízszabályozás sokszor könnyen megoldható feladatnak látszott. Innen magyarázható pl. az 1723. évi XV. t. c. naiv hangja, mely az ország folyóinak szabályozását és a hajózható csatornáknak az ország különböző részeibe való elvezetését rendeli el. Az 1790. évi LXVII. t. с. a kiküldött bizottságnak csak alárendelt feladatául tekinti a csatornaépítést és folyamszabályozásra vonatkozó javaslattételt. Vedres István 1805-ben írott munkájában

1

8 aggódva veti fel a kérdést, hogy mi lesz, ha folytonos töltésezéssel a folyók medre feliszapolódva mindig magasabbra emelkedik? Kiöntés esetén oda vissza sem szorítható! Kevesen ismerték fel hazánk egységes folyamrendszerében rejlő kincseket. Kevesen hitték, hogy az megfelelő szabályozással állami életünknek számottevő tényezőjévé fejleszthető. De ha akadt is ilt ott egy-egy árva vélemény, nem tudta megnyerni a fásult közvéleményt. Az ország különböző vidékeire kiküldött királyi biztosok kevés eredményi értek el a vízszabályozás terén. A megújuló árvízveszedelmek újabb megoldást sürgettek. Törvényeink fokozatosan az összes érdekelteknek a munkába való bevonására törekedtek. Tudunk arról, hogy mikor a Ferenc csatornát a mult század 20-as, 30-as éveiben egészen elhanyagolták, a kormány már betömetésére gondolt. Zom1

5 Krisztinkovich Ede: A mesterséges viziutak kérdése Magyarországon. Bpest, 1902. " Vedres István: A Tiszát a Dunával összekapcsoló új hajózható csatorna.