Vízügyi Közlemények, 1929 (11. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Kvassay Jenő halálának tizedik évfordulójára

7 forintos Fáy-féle pályadíjjal „Mezőgazdasági vízműtan" című nagy munkáját, a magyar kultúrmérnök8égnek még ma is bibliáját. Eredményes munkássága jutalmául 1918-ban neki ítéli az Akadémia a Wahrmann-féle díjat. Nem hallgathatok egyet még el. Kvassay volt legnagyobb részben a vízjogról szóló 1885. XXIII. t.-c. megteremtője, s hogy e törvény, mint túlnyomó részben mérnöki alkotás milyen, arra elég idéznem egy a mult század végén élt európai hírű osztrák vízjogász előttem tett ama nyilatkozatát, hogy a mi törvényünk a legjobb minden nemzet vízjogi törvénye között. Már a törvény előkészítésekor is nagy utakat tett külföldön, majd azokat megismételte akkor, amikor a törvény végrehajtási rendeletét kellett megalkotnia. Közben pedig állandóan ontja szellemi kincseit, s csak azért gyarapítja saját tudását, hogy azt munkatársainak tovább adva, minél nagyobb szolgálatokat tehessen hazájának. Az elnyomatás csendes harcában született és a vérözönben elhunyt szelíd ember a maga mezején katona, hadvezér volt, s jól mondotta sírbatételénél búcsúztatója, Yiczián Ede a következőket : Vezér volt. Tisztjei voltait a mérnökök, katonái a szorgalmas kubikus nép, a hajósok, a molnárok, a gazdák, árvédelemnél a derék pionnirszázadok — fegyvere a tudomány, a toll, a mérnöki műszerek — hadi színtere minden terep, ahol a víz és föld találkozik. Vezér volt és magyar volt szíve és lelke és ezekkel lett a magyar föld, a magyar termelés harcosa. Ha azután a munkában kissé kifáradva idejött Földvárra, az ö Balatonja mellé, szelleme itt sem tudott pihenni. Az itteni pihenés közben termelte ki azokat az eszméket, amiket azután megvalósítani igyekezett. Itten fogant meg agyában a Balatoni kikötők m. kir. felügyelőségének eszméje és valószínűleg a Balaton halászata adta meg neki az eszmét a m. kir. halászati felügyelőség megteremtésére. Ennek a csodálatosan szép magyar tengernek partján ülve, gyönyörködve az isteni tájakban, a víz páratlan színjátékában. messze a jövőbe néző szemekkel már akkor látta a Balatonnak — sajnos, csak megteremtendő, de eljövendő — kultúráját, azt a helyet, amit kultúrberendezései mellett minden jóravaló magyar örömmel és boldogan keres fel, hogy a munkában kifárasztott idegeit kipihentetve, erőt gyűjtsön a további robotmunkára, életküzdelemre. Látta a kikötők egész sorát, a nyüzsgő hajókat, látta a jövő Balatonját. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a Balaton Kvassay nélkül nem volna ma az, ami. Itt is a magyar lélek dolgozott benne. Aki így élt, így dolgozott, valóban megérdemelte Bernát Istvánnak, az OMGE 1921-iki közgyűlésén tartott emlékbeszédében foglaltakat, amik a magyar géniusznak valóságos glorifikációja. Atavisztikusnak mondotta Kvassay hajlamait, amikre származása szinte elkötelezte. Nem szerezte ugyan többé vissza a korai ősök nagy birtokait, hanem ennél többet tett. Meghódította a magyar földet a magyaroknak ! De nem érte be a mérnöki tevékenységgel, a föld visszahódításával. Harcosa volt annak az igazi nemes demokráciának, amire csak egy valóban ősi család sarja képes: belevegyült nemcsak a közigazgatási dolgokba, hanem a gazdatársadalmiakba is. Az OMGE kebelében alapított „Köztelek" egyik alapítója, munkatársa volt, de amikor az 1895. évi gazdakongresszus — amiről az akkori földinívelésügyi miniszter tüntetően távolmaradt — és a többi gazdatársadalmi intézmények minden részsikereik ellenére sem tudták céljaikat politika nélkül elérni, azzal a belátással,