Vízügyi Közlemények, 1928 (10. évfolyam)

1. füzet - III. Trummer Árpád: Az Alföld öntözése

55 vett rét- és legelőöntözést tartjuk szükségesnek, hanem a halastó gazdaságok létesítését, az elárasztást (rizstermelés) és a konyhakertészeti öntözést is belefoglaljuk azon gondolatba, mely a magyar Alföldön virágzó mezőgazdasági kultúra megteremtését és a nemzeti vagyon ily módon való szaporítását akarja elérni. Hazai szakértőink legnagyobb része eddig is az alföldi öntözések létesítésével látta elérhetőnek az alföldi terméketlen területek, — melyek legnagyobb része szikes jellegű, — termővé tételét. Csupán a vízbeszerzés nehézsége és költsége az, mi a kérdést a háború előtt problématikussá tette, mely kérdésre korábbi fejtegetéseink során már reá is mutattunk. Mihelyt azonban elérhetjük azt, hogy az öntöző víz az Alföldön rendelkezésre fog állani s a szivattyúzás, valamint a hosszú tápláló csatornák költsége elesik, abban a percben megadjuk a lehetőséget pár százezer holdnyi terület termővé tételére. Tudjuk, hogy gazdaközönségünk ma már látja az öntöző víz értékét, megtanította erre pár takarmányhiányos száraz év s nincs kétségünk aziránt, hogy kellő előfeltételek mellett nem fog az a helyzet előállani, mint az 1900. évi XXX. t.-c. nyomán, midőn a gazdák még letemes állami támogatás esetén sem voltak hajlandók öntözéseket rendezni be. Hisszük, hogy a mai gazdasági helyzetben az öntözések fejlődésére kilátás van az egész Alföldön, de különösen a Tisza balpartjának kedvezőtlen termelésű területein. Az előfeltételeket ott is, ahol ezek hiányoznak, a mérnöknek kell megadnia, a fejlődést pedig a gazdaközönségnek egyre növekedő intelligenciája van hivatva biztosítani. Mint fentebb említettük, az öntözésre alkalmas alföldi területeket három csoportra lehet osztani és pedig: I. A Tisza folyó balpartja. II. A Tisza folyó jobbpartja. III. A Duna-Tisza köze. A három területre szükséges élővizel három külön csatornával kell szállítani s a következőkben három csatornatervezet ismertetéséről lesz szó, melyeket a fent leírt sorrendhez képest az alábbiakban jelöljük meg: I. Nagy alföldi öntöző- és hajózócsatorna. II. Tisza jobbparti öntözőcsatorna. III. Pestvármegyei öntözőcsatorna. Az alföldi öntözések főakadálya műszaki szempontból is a vízbeszerzés nehézsége és drágasága. Már említettük, hogy Kolossváry Ödön egyik idevágó tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy 2500 kat. hold az a minimális terület, mely a vízbeszerzés költségét még megbírja s ugyanitt megállapítja, hogy kat. holdanként 550 aranykorona tekinthető oly maximumnak, mely mellett az öntözés még jövedelmező. A mai terményárak mellett a békebeli 550 korona 250—275 ezer koronát képviselne mint olyan összeget, mely melleit az öntözés berendezése még haszonnal járna. Természetesen a mai terményárakat már a jövőre való tekintettel sem vehetjük irányadónak s azl sem tehet jük föl, hogy gazdaközönségünk ily holdankénti befektetésre hajlandó volna. Ámde a háború következtében beállott gazdasági viszonyok arra mutatnak, hogy még évek sora után sem fognak az árak alább szállani a békebeliek 8- 10 szeresénél. Belekombinálva a pár évig