Vízügyi Közlemények, 1928 (10. évfolyam)

2. füzet - I. Kenessey Béla: Kvassay Jenő emlékezete

l) V határozatilag kimondotta, hogy egyik ülését kizárólag felejthetetlen nagynevű tagjának, Kvassay Jenő emlékének szenteli és egyben a szakosztály volt elnöke az emlékbeszéd megtartására csekély személyemet kérte fel. E nagyon megtisztelő és kitűntető megbízatást tudva és érezve, miszerint a megboldogult működését híven és az ő nagy egyéniségéhez méltóan jellemezni magamat hivatva nem tekinthetem, mégis azon reményben és jóleső érzéssel vállaltam, hogy ezzel a megboldogult iránt érzett határtalan tiszteletem cs igaz meleg ragaszkodásomról van módomban tanúságot tenni, de bátorított még azon tiszta meggyőződés is, miszerint a hála, nagyrabecsülés vesztesége fölött igaz, mély fájdalmas érzés és a legjobb szándék átsegítenek a nehézségeken és pótolni fogják szavaim fogyatékosságait. A világtörténelem színpadán napról-napra lejátszódó izgalmas események országunk és mindnyájunk sorsán aggódó szívvel lekötött minden figyelmünk és gondolatunk közepette szenteljük a kegyelet óráját hazánk egy oly nagy fia emlékének, aki több, mint 40 évi fáradhatatlan munkáját a magyar hazának, a magyar földnek, a magyar tudománynak és a magyar mérnöki kar dicsőségének szentelte. A fájdalmas érzés, amelyet múlt évi június hó 6-án Kvassay Jenő nagynevű vizimérnökünk váratlan elhunyta lelkünkben kiváltott, még ma is teljesen eltölt bennünket, hiszen halála vesztesége a műszaki tudománynak, az országnak és országunk egész közgazdaságának, de legelső sorban a magyar vizi mérnöki kar vesztette el egyik leghivatottabb, leglelkiismeretesebb tagját, művelőjét, vezérét. Működését a szerénység, jóság, alapos gondosság, nagy eszmegazdagság és magának a munkának páratlan szeretete jellemezte, sohasem kereste a feltűnő, csillogó szerepléseket, az ő nemesen egyszerű egyénisége ezeket mindig félve kerülte, de amellett kiváló alkotó erővel, rendkívüli szervező képeséggel bírt, fáradhatatlan munkássága mindig egy maga elé kitűzött nagy cél szolgálatában állott. Gyakran csodáltuk nagy emlékező tehetségét, magyar szókincsét, találós latin idézeteit. Nem ismert akadályokat, szívós kitartással dolgozott és dolgoztatott, ha valamit jónak, szükségesnek tartott és mint egy okos, előrelátó hadvezér fokozatosan, tervszerűen küzdötte le a nehézségeket, amíg ügyét diadalra nem juttatta. Szeretettel oktatott, szívesen adott felvilágosítást bárkinek, elnéző volt hibáinkkal szemben. Szülői az 1848—49-iki szabadságharcban tábori dobszó mellett keltek egybe, ő maga mint régi patriarkális család sarja 1850. július hó 5-én, Budapesten született, gyermekéveit őrszentmiklós nyárfaligetes homokján, a vadszőlővel, vadrózsával befuttatott szülői házban töltötte. Forradalom után született és forradalom alatt halt meg, a közbenső békés időszakba esik élete és munkássága, mely azonban tele volt küzdelemmel, de fegyvere a tudomány, harci eszköze a toll volt, amellyel az általa oly forrón szeretett hazai földet védte az elemek, különösen a víz romboló hatásai ellen. A gymnasiumot Győrött a bencéseknél végezte, innen Budapestre a műegyetemre került, melynek gépészmérnöki szakosztályát elvégezvén, a magyaróvári gazdasági akadémián folytatja tanulmányait havi 60 forint ösztöndíj mellett. Éles megfigyelő tehetségéről tesz tanúságot az a rövid emlékirat, mellyel