Vízügyi Közlemények, 1923 (9. évfolyam)
2. füzet - II. Szilágyi Gyula: Elsülyedt vízijárművek kiemelése
14 mázni. A kihúzás történhetik a hajó fekvése szerint hossz- vagy kereszttengelyének irányában. A hosszirányú kihúzást csak lapos mederalakulatnál lehet végrehajtani, mert meredekebb lejtésű medernél a hajótest kihúzás közben könnyen eltörhetik. Keresztirányú partrahúzással emeltük ki a Radvány gőzöst, amelynek munkájáról később részletesen beszámolok, ezért itt ezt a módszert bővebben nem tárgyalom. 3. a) Az emelőbo/corral (vagyis Hebeglieddel) való kiemelés a legáltalánosabb hajóemelési mód. A legtöbb esetben alkalmazható, kivéve ha az elsűlyedt jármű sekély helyen fekszik, amikor sokkal egyszerűbb emelési módot választhatunk, vagy hogyha a hajó olyan közel fekszik a parthoz, hogy az emelőkar egyik uszálya a part és az elsűlyedt jármű között nem fér el. Ennek az emelési módnak legfontosabb kelléke az emelőbokor, amely különféle szerkezetű lehet. Két uszályra keresztben gerendákat fektetnek, úgy hogy a két uszály közötti szabad nyílásba az emelendő tárgy kényelmesen beleférjen és az alátámasztások az uszályokat lehetőleg centrikusán terheljék. A hajóemelő alakulatnál készültek 8—15 gerendás emelőbokrok. A tartók kezdetben egymás fölé helyezett gerendákból készült ékelt tartók voltak. Egy ilyen gerendacsoportot (1. kép) vízszintes irányban a szétnyílás ellen vaskapcsok, az összeliajlás ellen fatuskók biztosítottak ; függőleges irányban az egymás fölötti gerendák közé ékek voltak elhelyezve, két egymás fölötti gerendát — a párhuzamos övű rácsos tartók húzott ferde rácsrúdjainak alapján — a két végből kiindulva a ferdén bevert és a közép felé alászálló irányú hosszú vaskapcsok kötik össze. A gerendacsoport több helyen lánccal volt kötve és összeszorítva. A tartók alátámasztása az uszályon máglyarakáson történt és a tartók vége az uszálytesthez le volt kötve. Ez volt az első typus ; később készült emelőbokor fogazott és ékelt gerendákkal. Volt rá eset, hogy a tartók teherbírását feszítő és függesztőmüvel próbáltuk növelni ; majd készült emelőbokor rácsos fatartókkal, nyomott ferde rácsrudakkal. A két uszály egymáshoz való távolságát kitámasztó gerendák és drótkötélből képezett keresztkötések biztosították. A tartók támaszközére való tekintettel az emelőbokrok csak 9 m. szabad nyílással készültek, így is az úszály centrikus terhelése mellett 17 m. támaszköz adódott ki. A tartók méreteit statikai számítással igyekeztünk megállapítani, terhelésnek véve 670 tonna hordképességű iszappal telt uszály súlyát. Azonban a hajóemelő alakulat működésének kezdetén az elsűlyedt járművek emelését az éppen rendélkezésre álló anyaggal és felszereléssel kellett végrehajtanunk, tehát a számítással kiadódó gerenda méreteket nem volt módunkban alkalmazni. Összeállítottuk tehát az emelőbokrot a kéznél levő fenyőszálakkal és a kiküldött emelő-csoportparancsnoknak belátására volt bízva, hogy a neki átadott emelőbokorral mekkora súlyú jármű emelését hajtja végre. A legtöbb esetben aztán az volt a helyzet, hogy a megemelendő tárgy súlyának megállapítása után a számítás azt mutatta, hogy a fatartóban 200—250 kg/cm a feszültség jön létre. Mi tehát kénytelenségből eltértünk a megengedett igénybevételektől és a terhelés erőltetésénél a fatartó viselkedése volt irányadó, a munkálat vezetője a fatartók behajlásából igyekezett érzékelni, hogy meddig erőltetheti még az emelést, szem előtt tartva a fának azt a tulajdonságát, hogy mielőtt eltörne, elkezd recsegni, ropogni és ezzel jelzi, hogy teherbírásának határához közeledik. Később, a hajóemelő alakulat fejlődése folyamán készültek megfelelő erősségű fatartók is, a kezdetleges állapotot azért írtam le
