Vízügyi Közlemények, 1923 (9. évfolyam)
1. füzet - IV. Sajó Elemér: A budapesti kereskedelmi kikötő munkálatai
23 A háború előtt a kikötő ügyeivel két minisztérium foglalkozott. A földmívelésügyi minisztérium az 1904. évi XIV. t.-c. alapján 1910-ben megkezdte a soroksári Dunaág rendezését. Ez a munkálat egyik legfontosabb előfeltétele volt a kikötő létesítésének. A háborúig (részben a háború első éveiben is) elkészült: a soroksári Dunaág felső torkolatának elzárása és abban a halála után — a kikötő körüli olyan sok fáradozásának utólagos elismerése gyanánt — Kvassay Jenőről elnevezett «Kvassay-hajózsilip» (a kikötő belső medencéihez vezető bejáró-kapú), a felső elzárással összhangban pedig a soroksári ág és a kikötő vízének tartása céliából Ráczkevénél egy vasszádfalas duzzasztógát. Jelentékeny részében elkészült a soroksári Dunaág gubacsi gát feletti legfelső szakaszának kikotrása (a III. számú rajzon D— F vonalon «Hajózó-C3atorná»-val jelölve). Ebből az állandó vízszinú anyamedencéből ágaznak majd ki a kikötő belső medencéi. Végrehajtatott a kikötő céljaira kijelölt szigetcsúcsnak (mintegy 1000 kat. holdnyi területnek) ármentesítése. A soroksári Dunaág rendezési munkálatainak m. kir. kirendeltsége — amely hivatal, mint a földmívelésügyi minisztérium szerve — a fenti munkálatokat végezte, a kereskedelemügyi minisztérium megbízásából annyira elvégezte a kikötő céljaira szükséges óriási terjedelmű és nagyon bonyolult kisajátításokat is, hogy akadály nélkül lehetett bárhol megkezdeni a munkálatokat. A tulajdonképeni nagy kikötő munkálatai az 1918. óv végéig a kereskedelemügyi minisztériumba tartoztak. A munkálatoknak ez a része azonban csak az előzetes tanulmányok és tervezések stádiumáig jutott. Behatóbban folytak az előmunkálatok a székesfővárosnál, amelynek hatáskörébe tartozott a soroksári ág bal parti részének kikötővé való kiépítése. A főváros már a háború végén megkezdte a helyszínrajzon A—S-vel jelölt 700 m hosszú vasbetonszekrényes partfal építését. Már a háború előtt kitiint, hogy a 25 éven át csak tervezett kikötőnek megépítését nem anyagi eszközök hiánya, — hiszen az első résznek megépítéséhez néhány millió elégséges lett volna — hanem a szervezeinek a célhoz képest meg nem felelő volta, a kikötővel foglalkozó hivatalos szervek széttagoltsága akadályozta meg. Látva a felmerült szervezeti nehézségeket, e sorok írója már 1914 juniusban javaslatot tett a széttagolt szerveknek és erőknek egy önálló hatáskörű bizottság útján való egyesítésére. Magának boldog emlékű Kvassay Jenőnek is az volt a véleménye, hogy ilyen nagy és nehéz feladatot a rendes, kisebb hatáskörű és emellett széttagolt hivatalos szervekkel nem lehet jól megoldani, hanem erre a célra egy egységes és nagy hatáskörű szervezetet kell felállítani. Éppen ebből a meggyőződéséből kifolyólag az összeomlás után — az 1918. év végén és 1919 januárjában, bár az akkori kormányzattal nem értett egyet — Kvassay Jenő is résztvett még azokban a tárgyalásokban, amelyek a széttagolt erők egyesítése, egy önálló hatáskörű bizottság megszervezése és a kikötő munkálatainak sürgős megindítása érdekében indultak meg. Az akkori forradalmi kormány elvileg elfogadta Kvassay javaslatait, a részletekben azonban már nem az ő szellemében járt el. Az érdekelt minisztériumok, a székesfőváros ós az érdekeltségek (hajósvállalatok) képviselőiből 1919 február 1-én alakult meg az autonom kikötő-bizottság, melynek elnökévé Kájlinger Mihályt nevezték ki, aki azonnal megindította a bizottság működését és a munkálatokat. A soroksári Dunaág kirendeltségét sikerült még a bizottság megalakulása előtt (1919 januárban) annyira kibővíteni a vízügyi műszaki szolgálat keretébe tartozó, túlnyomólag a megszállás elől menekült, gyakorlott vízimérnökökkel, hogy
