Vízügyi Közlemények, 1923 (9. évfolyam)

1. füzet - II. Udránszky József: Kvassay Jenő emlékezete

9 bel- és külföldi konferenciákon a Duna-aktával kapcsolatos tárgyalásokon eléggé volt alkalmunk tapasztalni, Magyarországnak fokról-fokra haladó előtérbe lépését örömmel állapíthattuk meg. A magyar tudományos Akadémia tekintettel arra, hogy ezen működése a hazai kereskedelem felvirágoztatásához is nagy mértékben járul hozzá, 1918-ban odaítéli neki a Wahrmann-díjat. Ekkor következik be az általános felfordulás, a háború szerencsétlen kimenetelének hatása alatt összeomlik hosszú évek fáradságos munkájának minden eredménye. De igazának tudatában nem vész el egy percre sem hite és reménye, most a győző szövetségesekkel szemben veszi fel a harcot, gyakorlati és tudományos adatokkal igyekszik őket meggyőzni és összes érveit, már nyugdíjazása után a «

La Danube International» című füzetben csoportosítja, mely 1919-ik év elején nyomtatásban meg is jelenik, de a közbejött forradalmi események miatt már illetékes kezekbe nem kerülhetett. Testben, lélekben teljesen megtörve várja a további fejleményeket, de naprólnapra fogy bizalma a rajongón szeretett haza feltámadásában és minden nemes, jó, igaz ügy iránt érző szíve megszűnik működni, kezéből kihull legerősebb harci fegyvere, a toll, mellyel a kiváló elme annyi értékes gondolatát, tervét megörökítette. Ezekben igyekeztem Kvassay Jenőnek egy emberöltőn át kifejtett működéséről lehetőleg hű, lia nem is teljes képet adni, alkotásai maradandó emléket biztosítanak nevének, irodalmi működése is sokkal eredményesebb mint gondolnánk, könyveinek külön kiadásainak száma 45-re, a folyóiratokban megjelent cikkei, közleményei körülbelül 156-ra tehetők. A magyar vizi mérnöki kar egyik leggenialisabb tagját vesztette el benne, a vezető szerepre, melyet betöltött, méltón volt hivatva. Közéleti szereplésében számos kitüntetés érte, dacára annak, hogy nem kereste azokat. 1885-ben megkapja a III. oszt. vaskorona-rendet, 1898-ban a Lipót-rend lovagkeresztjét, 1907-ben a porosz kir. vörös sas-rend Il-ik osztályát, 1908-ban a Szent István-rend kis keresztjével, 1913-ban a Schaumburg-Lippei hercegi házirend 11-ik oszt. díszkeresztjével a tölgyfalombokkal tüntették ki és 1913-ban a Ferencz József-rend hadidíszitményes középkeresztjét a csillaggal kapja, de még inkább megnyilatkozott az általános tisztelet, szeretet, nagyrabecsülés, mely egyéniségét körülvette, midőn a Magyar Mérnök- és Epitészegylet 1911-ben tiszteleti tagjává választotta, elhalálozása után megfesttette arcképét és ezzel halhatatlanjai közé sorozta. Mi, a kik kartársai, szerény segítőtársai, élő tanúi, részesei voltunk példás munkás, dicsőséges pályafutásának és első sorban érezzük, fájlaljuk a pótolhatlan veszteséget, kegyelettel őrizzük meg emlékét és követendő példa gyanánt állítjuk oda az utókornak, hogy nyomdokain haladva szeretett magyar hazánk feltámadásának munkájában keressék boldogulásukat, szerezzenek a magyar mérnöki karnak dicsőséget, hervadhatlan nevet, tiszteletet, úgy a mint Kvassay Jenő szíve utolsó dobbanásáig tudásával, szeretetre méltó egyéniségével, genialitásával megszerezte és megörökítette. Áldott legyen emléke!