Vízügyi Közlemények, 1918 (8. évfolyam)

1-3. füzet - IV. Kvassay Jenő: Víziútaink mikénti fejlesztése

legnagyobb, onnét fokozatosan fogy, míg végül teljesen elenyészik. Példa erre Európa legnagyobb öntöző csatornája, a Cavour-csatorna, mely másodperczenkint 110 kbm-1 emészt, a végén pedig egy keskeny árokban végződik; példa továbbá a világ legnagyobb öntöző csatornája, a Ganges-csatorna 200 fcbm emésztéssel. Úgy ezeken, mint egyéb ázsiai, egyptomi és amerikai öntöző csatornákon modern értelemben vett bajózás nincsen. Ezzel szemben a hajózó csatornákat korlátolt öntözésre mindig fel lehet használni, így pl. a Begán 3000—4000 holdat, a Ferencz-csatornán 1600 holdat lehet e czélra berendezni. Szóval a vízierőtelepeknél épülő csatornáknál a hajózás, a hajózásra épüők­nél ellenben az öntözés — megfelelő viszonyok között — mint mellékhasználat figyelmet érdemlő faktorként jelentkezhetnek. A megelőzőkben elősorolt folyócsatornázásokon és mesterséges hajóz») csator­nákon kívül az országban még jelentékeny folyócsatornázást és hajózó csatornát lehetne építeni és tervezni. Ide vonatkozólag terjedelmes felvételek és tanul­mányok állanak rendelkezésre, melyek alapján több > mint 1000 km-rel lehetne víziúthálózatunkat megnövelni. Azonban határt szab ennek a törekvésnek nem annyira a költségek nagysága, mert ez aránylag nem magas, a csekély esés követ­keztében, hanem a megfelelő forgalom hiánya, enélkül pedig azok megépítése nem lehet rentábilis. A német szaktekintélyek szerint 1 millió tonnánál kezdődik az alsó határa annak, hogy valamely hajózó csatorna megépítéséről komolyan lehessen tárgyain'. Ez a határ nálunk alábbra tehető, de 7a millió tonnánál kevesebb alig lehet. Belforgalmi csatornahál'ózatunk kifejlesztése szorosan egybefügg ipari fejlő­désünkkel., mert csak az ipar igényli a tömegárúknak oly mennyiségét, mely állandó forgalmat biztosíthat a hajózásnak. A Bega csatornázásának befejezésével elérkezett annak az ideje, hogy a hajózási illetékek kivetésére nézve is megtétessenek a kellő intézkedések, miáltal egyúttal tapasztalatokat fogunk szerezhetni a tekintetben is. hogy a csatornázott folyók mily mértékig fognak hozzájárulhatni az állam által befektetett tőkék kamatoztatásához. A víziutak teljesítőképessége elsősorban azok méreteitől, illetőleg az azokon közlekedő hajóknak mily mélyséeig való gázolásától függ. Az ország víziúthálózatánál már az 1908. évi beruházási törvény alkal­mából olyképen lettek a hajózási mélységek megállapítva, hogv azok legalább, is két m-t tegyenek ki és ezáltal a 650—700 tonnás normális hajóknak közlekedése az összes víziútakon lehetővé tétessék. A csatornákon és csatornázott folyókon épülő csegéknél (kamarazsilipek) ugyanezek a szempontok voltak irányadók. Kivétel tétetett ez irányban a vukovár—samaci csatornánál és a Kulpa csatornázásánál, hol 1000 tonnás hajók közlekedése vétetett czélba. Ugyancsak kivételt kell ez alól tennünk a Duna—Tisza csatornánál és a Sajó csatornázásánál, hol ugyancsak az 1000 tonnás hajók forgalmára kell e méreteket megállapítani, hogy a külforgalomból érkező hajókat ne kelljen leterhelni vagy átrakni.

Next

/
Thumbnails
Contents