Vízügyi Közlemények, 1918 (8. évfolyam)
1-3. füzet - I. Weismahr József: Vízsebességméréseink hibái és csökkentésükre vagy kiküszöbölésükre szolgáló módszerek és eszközök
27 jiik és ennek a függőlegessel, mint ordinátatengellyel bezárt területnek kiegyenlítő vonala által megbatározott függélyközépsebességet képezzük. Elméletileg ez az eljárás a jelen esetben is indokolt volna, ha a vitorlafordulatoknak megfelelő sebességeket következetesen és kizáróan nem a műszer bemérési viszonyainak megfelelő és esak a kezdeti sebességeknél némi törést szenvedő forgásegyeneséről, hanem az ingaszerűen felfüggesztett és számottevő sebességgel helyét változtató műszerre érvényes és egyáltalán nem lineáris forgásegyenletnek a grafikonjáról olvasnók le. Enélkül a részletenkénti feldolgozás sem adhat más eredményt, mint aminőt az összes fordulatok aritmetikai közepéből nyerhetünk. Ezt maga a szerző is bizonyítja, midőn módszerének ismertetése végén azt állítja hogy: «На közömbös, hogy milyen a függőleges sebességi görbe alakja és czélunk csakis a középsebesség értékének a megliatározása(mintha más czélja is lehetne e módszernek. Szerző.), akkor sokkal egyszerűbb és gyorsabb módszert követhetünk. Ilyenkor ugyanis egyszerűen összegezzük a papírszalagon a másodperczek és a szárnyfordulatok számát s ezekhez hozzáadjuk a műszermagasság miatt meg nem mért vízréteg grafikusan meghatározott adatait. Az összes fordulat számát elosztva az összes másodperczek számával, megkapjuk azt az egy másodperezre eső fordulatszámot, amelyhez tartozó sebesség a függély középsebessége. A földolgozásnak ezen módja, amint az összehasonlító számítások mutatták, ugyanazt az eredményt adja, mint a másik módszer». Tehát a «Részletező módszerrel» nem éretett el az a kitűzött czél, hogy «az integráló módszerhez elméleti szempontból tápadó hibaforrás kiküszöböltessék» mert szerzője az általánosságban helyes elvből kiinduló módszerét egy olyan forgásegyenlettel egybekötötten vitte a gyákorlatba. melynél az általa megjelölt szempont nem érvényesülhetett. De ettől eltekintve, a «Részletező módszer» műszerészeti része sem talál indokolást, mert az integráló módszer mérési adataiijak részletenként való feldolgozása a pontonkénti függélymérésnél használatos regisztráló is megadja a módot, ha az integráló módszer előfeltételét képező egyenletes műszersebességen kívül a regisztrált adatokat tartalmazó papírszalag egyenletes sebességére is ügyelünk. De ez a követelmény bármely jól szerkesztett regisztrálóval ép oly kielégítő módon teljesíthető, mint aminő pontossággal a «Részletező» regisztrálójával a műszer sülyedési sebességével arányos szalagsebesség biztosítható. Ha úgy a regisztráló szalagja, mint a sebességmérő műszer egymástól teljesen függetlenül, bárminő, de egyenletes sebességgel mozog, akkor a regisztrált grafikon hossza arányos a műszer útjával, vagyis a függély bemért mélységével amelynek értékét a mélységmérő jelzi. Ha ezt a grafikont egy celluloidlemezre vésett perspektivikus skála alá, a megfelelő helyére illesztjük, akkor műszermódosítás nélkül is kimerítettük a «Részletező módszer* minden fortélyát. Miután az integráló módszerre bebizonyítottuk,, hogy nincsen értelme, sőt káros a gyakorlati szempontból minimumra szorított szerkezeti magasságot figyelembe venni s miután a «Részletező módszer» elvi szempontból az integráló módszertől nem külömbözik; következik, hogy a «Részletező módszer»-től sem várhatunk más mérési eredményt, mint a függélynek olyan megközelítő középsebességét, amely a függély bemért részének középsebességeként már adódik. De legkevésbbé ringathatjuk magunkat abban az illúzióban, mely szerint a
