Vízügyi Közlemények, 1918 (8. évfolyam)

4-6. füzet - V. Pálffy Tihamér: Csőzszilipeknél a beton legnagyobb húzófeszültsége

187. m — z 0'72 _ T , mu = i

b= 17• 4 ,.^9-s leg;cm?. A betonnak a

ы, = 9'8 leg

/cm* maximális húzófeszültsége, megbízható altalajon, biztosítani fogja zsilipünk tartósságát. + Megjegyezzük itt, hogy előzően, 1. rajzon, a II. számú szerkesztések szerint g

vI

1 = 666 kg/cm

2 értékű. Ez azt jelenti, hogy a vas igénybevételét nem használtuk ki teljes mértékben. A vasban 1000 leg/cm

2 húzást megengedve, kitűnik, hogy a II. számú esetben megfelelne mintegy 62-5 cm

3 területü vasbetét is. Mert vasbetonra, a gyakorlatban elfogadott számító módszert alkalmazva, kapjuk, hogy a vasbetét keresztmetszeti területe : M -TI Fe— h ; h = d ; d = 1'5 m; Zu — 0'66 m; -— о ? h = l'5 — —^— = 1'38 m; ? = 1000 leg/cm

2 80 Fe—1'38 = 62-5 cm

2. 1000 Ennek daczára mégis kívánatosnak tartjuk a bemutatott tervben alkalmazott 100 cm

2-es vasbetét megtartását. Mert, amint már fentebb is említettük, vízépítményeknél előfordulhat az az eset, hogy a szivárgó víz meglazíthatja az altalaj szerkezetét és megcsökkentheti eredeti reakezióképességét. És pedig oly mértékben, hogy még az erőtani szerkesztéskor feltételezett reakezió kifejtésére sem lesz képes az altalaj. Ez a körülmény azután váratlanul megnövelheti a tartó hajlító nyomatékát ós katasztrófára is adhat okot. Vízépítményeknél tehát sohasem szabad szűkkeblüen eljárni a vasbetétek alkalmazásakor, mert a vastöbblet ára — különösen, ha régi sínekkel rendelkezünk — különben is elenyésző az összes építőköltségekhez mérten. Különös figyelmébe ajánljuk azért minden tervező mérnöknek: állapíttassa meg igen körültekintően az altalaj minőségét és birósságát, a lehető legrészletesebb talajkutatás útján és vissgáltassa meg egyúttal behatóan azt a körülményt is, miként viselkedik az altalaj a víz átszivárgásával szemben. Feltétlen hívei vagyunk ugyan a technikai ismeretek minél szélesebb körben való terjesztésének. Azt is előrebocsátjuk, hogy még az elméletben kiváló mérnök is csak a gyakorlat útján szerezheti meg a helyes és produktiv munkára képes mérnöki érzéket. A talajvizsgálat azonban oly specziális mfivelet, melynek végrehajtásához specziálisan képzett munkásokra és igen költséges felszerelésekre van szükség. Azért czélszerűnek tartanok, ha a talajvizsgálatot és ezzel kapcsolatosan az altalaj vízátszívárgó képességének dolgát a jövőben, lehetően a tervező mérnök közreműködésével, speezialista vállalat, vagy az állam által fenntartott kísérleti állomás végezné, mely állandó munkásaival és tökéletes felszerelésével bizonyára megbízhatóbb adatokat szolgáltathatna a tervezőknek, mint esetről-esetre a tapasztalatlansággal küzködő és hiányos felszerelésű hivatalok.