Vízügyi Közlemények, 1918 (8. évfolyam)

4-6. füzet - II. Tellyesniczky János: A német birodalmi víziútak

nemcsak forgalma nem csökkent, hanem a város ezidőszerint a német birodalom legjelentősebb ipari központjainak egyike. Mannheim város helyzetéhez hasonló fővárosunk helyzete is a Duna átmeneti forgalma szempontjából, mely a Dunának Budapest feletti hajózhatósága folytán természetszerűen a felsőbb pontokon is ki fog fejlődni. Ezen a főváros szempontjából kedvezőtlen körülményt csak is a főváros menti vízi forgalom minél nagyobb részének lekötése által ellensúlyozhatjuk és pedig úgy, hogy a mannheimi példa szerint gondoskodunk iparunk megfelelő kifejlesztéséről első sorban az által, hogy részére vfeiút menti alkalmas és megfelelően berendezett területeket bocsájtunk rendelkezésére, vagyis megfelelő ipari kikötőket létesítünk. • Drezda város Elbe forgalmát 1884. előtt a folyó partján bonyolították le, a 300.000 t-ra emelkedett forgalomnál azonban a parti rakodók már elégtelenek lettek, miért is kiépítették a városi kikötőt s a forgalom 1906. évben már közel 1 millió tonna volt. Regensburg város átrakodó, téli és petróleumkikötőt létesített, melyet 1910. évben adott át a használatnak. A forgalom már az első két év alatt egy harmadával növekedett, a háború alatt pedig különös jelentőségű lett e kikötő. A német víziutak mentén levő kikötők legtöbbje a múlt század 80—90-es éveiben létesült, azonban méreteik hamarosan szűkek és berendezéseik elégtelenek lettek, úgy hogy időközben majdnem valamennyit bővítették és korszerűen rendezték be. A Rajna mentén a parti államok és városok 1900—1909. években 45, illetőleg 96 millió márkát költöttek kikötők építésére s berendezésekre. . A nagyhajózáson kívül ebben leli magyarázatát az a körülmény, hogy a háború előtti Rajna forgalom 66'5 millió tonnára emelkedhetett, mert a kikötők és rakodók berendezései ennek a forgalomnak lebonyolítására képesek voltak. Ugyanezen jelenségeket észlelhetjük a német birodalom többi nagyobb víziútam is; a forgalom megsokszorosodott rajtuk, de a kikötők és rakodók berendezései mindenütt lépést tartottak a forgalom növekedésével. A német birodalmi víziútakra vonatkozó és az előzőkben ismertetett adatok míg egyrészt alkalmasak általános tájékozást nyújtani ezen hajózó útaknak mértékéről, ez időszerinti állapotáról, berendezéseiről és forgalmáról, másrészt némi összehasonlítást engednek meg hazánkra vonatkozó adataival való szembeállítással. A német birodalom 540.000 km

3 területe és 70 millió lakos számával szemben áll hazánk 325.000 km

3 területe és 21 millió lakos száma, vagyis az előbbieknek 60, illetőleg 30%-a. Ezen adatok alapján és figyelve azokat a nagy arányokat, melyekre a német birodalom belvízi hajózása rövid néhány évtized alatt kifejlődött, felmerül a kérdés, hogy hazánk mintegy 3000 km hosszú hajózó útjai daczára, melyek a német belvízi útak mintegy 22%-át teszik ki, miért volt mégis az évi legnagyobb víziforgalmunk a német forgalomnak csak 5°/

0-ja. Ha figyelembe is veszszük bányaüzemeink és ipari berendezéseink szerényebb méreteit, vízútjainknak a tengeri-, főként a világtengeri forgalommal való közvetlen összeköttetése hiányát, s ha még tekintettel vagyunk arra a függő helyzetre is, melyben belvízi hajózásunk a Dunának határainkon kivül fekvő szakaszai révén a szomszédos államokkal sze.nben van, mely hasonló körülményt a németek is hátrányosnak tartják a rajnai hajózásuk szempontjából, végeredményben mégis meg kell állapítanunk, hogy vízi forgalmunk aránytalan csekélyebb volta víziútjaink kikötő és rakodó berendezéseinek nagy hiányaiban keresendő.