Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

1. füzet - I. Korbély József: A Kőrösök és a Berettyó szabályozása (Folytatás)

M jól beágyazott, de igen csekély esésű és rendkívül kanyargós medren folyt le a Tiszába, Úgy látszik, bogy a csekély esés és beágyazottság ; a csekély esés és a kanyar képződésre való hajlandóság közös jellemvonása a síkföldi folyóknak. A síkságon a kiöntések következtében megfogyatkozott lassú mozgású viz minden akadály elől kitér és a folyó a lágyabb porhanyóbb talajon ágyazza be medrét. A nagyobb esésű szakaszon a nagyobb tömegű és gyorsabb mozgású víz energiája könnyebben legyőzi az akadályokat, ezért rendszerint egyenesebb úton halad, de medrét is könnyebben változtatja. A Körösök vízjárását már a múlt század elején figyelemmel kisérték és többen egész részletességgel leírták. Huszár Mátyás már 1823-ban reámutatott arra, hogy az egyesült Körös (Fehér- és Fekete Körös, illetőleg Kettős Kőrös.) a Sebes Körös vizét felvéve jobbra és balra kanyarogva a torkolatig a nyíl egyenesnél négyszer nagyobb távolságot fut meg. Ebben a kanyargós mederben, a melyet a régiek Nagy Körösnek neveztek, tavaszi és őszi áradások idején a víz a legkisebb tükre fölé 6-00 m-re (1855-ben már 650 m-re) emelkedett fel. Naponkint csak 15—20 cm-t áradt a víz, az áradás közönségesen két hétig tartott. A tetőzésnél a víz tükre 3—4 napon észrevehetőleg nem változott. Az apadás rendszerint kétszer annyi ideig tartott, mint az áradás. A legnagyobb áradás idején a folyó természetes partjait 1"3—1-6 m-rel lépte túl és az árvíz Békéstől kezdve Kákafokig (Szarvasig) 20—23 kilométer szélességben öntötte el a folyó mellett fekvő földeket. A Nagy Körösben a Fehér és a Fekete Körös együttes áradását követőleg akkor folyt legélénkebben a víz, ha ugyanakkor a Sebes Körös és a Tisza nem áradt. A Tisza, sőt Huszár szerint még a Sebes Körös .is, a Fehér és Fekete Körös vizét felduzzasztottá ós a duzzasztás a Fehér Körösön Gyuláig és Váriig, a Fekete Körösön a sarkadi határig terjedt. A Nagy Körös viszont a Sebes Körös és az akkor még Mezőtúr alatt betorkolló Berettyó vizét duzzasztotta fel. A duzzasztás a Sebes Körösön Vésztő és Okányig, a Berettyón pedig Mezőtúrtól a a Sárrétig érezhető volt. A Tisza az 1822-iki áradáskor, a mikor a Körösben kevés volt a víz, egészen Békésig visszanyomta a folyó vizét. A Maros 1821-ben, a midőn a Tisza a felső szakaszon medrét sem töltötte meg teljesen, egész Czibakházáig érezhető duzzasztást okozott. A Körösök vize a torkolati szakaszon a tési és bökényi pusztákon szétterült, a Kákafok és a Kurcza kiágazáson eloszlott, úgy hogy a Tisza vizét nem duzzasztotta fel. A végrehajtott szabályozás következtében a Körösök vízjárása elevenebb lett. A folyó még az alsó szakaszon is gyorsan felárad, de aránylag gyorsan le is apad. A szabályozás átmeneti időszakában (1876—1894-ben) a folyók alsó szakaszain különösen a Kettős Körös, és a Hármas Körös vonalán az átmetszések egyrésze még nem fejlődött anyamederré, az ideiglenes gátakkal a folyót helyenként összeszorították, a hullámtéri magaslatokat még nem ásták le, a torkolatnál, továbbá a folyó mentén a nagy kiterjedésű hullámtereket nem rekesztették ki, a kanyarok egyrészét nem zárták el és így a munka előrehaladásához képest a helyzet évről évre változott. A vízszin kialakulására zavarólag hatottak az évről évre ismétlődő gátszakadások és jégtorlódások, úgy hogy az árvizek lefolyását csakis 1889 óta, illetőleg a nagyobb munkálatok bçfejezése (1894. év) óta vehetjük fel rendszeresnek. Tudjuk, azonban, hogy a folyó alsó szakaszán a nagy vízállások kialakulása nem csupán a meder nagyságától, a hullámtér szélességétől és a meder