Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)
4-6. füzet - I. Kvassay Jenő: Vízgazdasági politikánk
Vízgazdasági politikánk. Irta: Kvassay Jenő. Magyarország az utolsó négy évtized alatt a vízügyek terén sok tekintetben igen jelentékeny munkát végezett. Nevezetesen megteremtette a kultúrmérnöki intézményt és fejlesztette a folyammérnökséget úgy, hogy ezidőszerint közel 250 mérnök áll a megfelelő segédszemélyzettel az állami vízügyi műszaki szolgálat rendelkezésére. 1878-ban az állam vízszabályozásokra 2.620,000 K-t. a kultúrmérnöki intézményre 20,000 K-t fordított, az 1917/18. évi kölségvetésben ellenben ugyanezekre a czélokra több mint 16 millió korona van előirányozva, ebből két millió koronán felül esik a vízügyi műszaki szolgálatra. Hogy a vízügyek körüli teendőket rendszeresebben tárgyalhassuk, czélszerünek mutatkozik azokat egyes csoportokba foglalni. I. A hazai ármentesítések, lecsapolások, talajcsövezések és öntözések. Különleges viszonyaink, nevezetesen csekély esésű folyóink és az azok mellett elterülő kiterjedt síkságok következtében hazánkban a legsürgősebb feladatot az ármentesítések, vagyis a folyók árvizeinek kiöntése ellen való védelem képezte. Ezeket a teendőket a Duna és Tisza völgyében 78 vízitársulat végezi és pedig 1913. év végéig 6.650,000 kat. holdat mentesített több, mint 400 millió korona befektetéssel, melybe a 173 vízemelő sziváttyútelep ára is bele van számítva, mely szivattyúk másodperczenkint 223 köbméter vizet képesek a töltéseken keresztül a folyó medrébe beemelni ; ez a vízmennyiség több mint kétszeresen meghaladja azt a 100 köbméter víztömeget, mely 1902. évben Szegednél a Tiszán a legkisebb vízállásnál lefolyt. Ezen adatokat összehasonlítva Hollandia, Olaszország és Francziaország idevágó munkálataival, azt igazolják, hogy Magyarország ármentesítési munkálatainak párja — terjedelemre és fontosságra — nem található. Százados árvízjárások értek ezzel véget, másrészt megszűntek óriási kiterjedésű mocsarak és velük együtt a népünket pusztító mocsárlázak és mindezt aránylag igen ke\és — kat. holdankint 75 К költséggel értük el úgy, hogy ármentesítési munkálataink majdnem második honfoglalással érnek fel. 18