Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

2-3. füzet - I. Lampl Hugó: A vasszádfalak

10'S csolószerkezetet, mely a semleges tengelybe esik, itt is horony és lécz alkotja,, a kapcsolószerkezet kiképzése azonban lehetővé teszi, hogy egy fordított végével befűzött szádpalló közbeiktatásával a szádfal iránya 90 fokkal megváltoztatható. Ezt azonban csak egy oldalirányban, vagy jobbra, vagy balra lehet érvényesíteni, még pedig mindig csak abban az irányban, amerre a kezdő szádpallónál a léczes oldal mutat (10. sz. rajz). A kezdésnél tehát figyelni kell, ha a pallók sarkot képző tulajdonságát ki akarjuk használni. Egy zárt négyszöget alkotó munkagödör létesítéséhez két sarok-profil okvet­lenül szükséges. A pallók elrendezését és a verés haladásának irányát a 11. sz. rajz tünteti fel. . Zárt négyszöget sarkos profil nélkül azért nem lehet kiképezni, mert egy jobbra végzett 90 fokos elfordulás után a szádpalló léczes oldila már balra mutat, úgy hogy csak lépcsőzetes vonalat lehet kiképezni. Ha azonban minden második pallót fordítva verünk le, egy magasabb illetőleg merevebb és többszörös hullámú szádfalat készíthetünk (1. 12. sz. rajzot). A szádpallókat felülről befűzve egyenkint, vagy kettesével verhetjük le. A két legerősebb szelvényű, V. és VI. sz: pallók azonban csak egyenkint ver­hetők. Ennek megfelelően kétféle verősapkát is gyártanak. A szádfalverés haladási iránya itt is a palló léczes oldala felé mutasson, hogy a vezető csatorna be he tömödjék. Kettős kezdő szádpalló alkalmazása esetén (13. sz. rajz) a verés mindkét irányban foly­tatható. A szádpallókat az alábbi hatféle erősségben gyártják (1. a 14. rajzot és táblázatot). Újabban szerzett értesülés szerint a 14a. sz. táblázatban (1. a 171. 1.) feltüntetett tízféle erősségben fogják a pallókat gyártani. c) Larssen-rendszerü vasszádfalak. Ez a szádfalrendszer a Németországban legjobban bevezetett és legelterjed­tebb szádpallók egyike. A Larssen-rendszerű szádpalló egyhullámos és szimmetrikus szelvényű, ahol azonban a szádpallók úgy kapcsolódnak egymásba, hogy két szomszédos palló 15- rajz. larssen-rendszerü vasszádpalló. kettős hullámot alkot, az illesztés pedig a szádfal semleges tengelyébe esik (1. 15. sz. rajzot). 13. rajz. Rothe-Erde rendszerű kétirányú kezdő palló.

Next

/
Thumbnails
Contents