Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

1. füzet - I. Korbély József: A Kőrösök és a Berettyó szabályozása (Folytatás)

148' helevezetnők e másik folyó árvizeit. Hazánkban a Bega folyó árvizeit Temesvár fölött átvezették a Temesbe. A Bega ugyanis másodperczenkinti maximális 455 m'-nyi árvizét különösen Temesváron keresztül nem birta kártétel nélkül levezetni. A Bega csaknem párvonalosan folyt a Temessel és helyenkint azt г—8 km-re megközelítette. A Temesnek nagy árvízmennyiségét 750 m

s-re számították és ezt a folyót oly méretekkel építették, hogy necsak saját árvízhozományát, hanem a Begából árapasztó csatornával átvezetett 270—H00 m' vizet is kártétel nélkül levezethesse. Az átvezetés mellett szólott az is, hogy a Bega és Temes vízgyűjtői, ha szomszédosak is, nem azonos jellegűek és a két folyon az árvizek nem egyszerre jelentkezpek. A Körösökön is hasonlóak a körülmények azzal a különbséggel azonban, hogy az egyes folyók között a távolságok jóval nagyobbak, mint a Temes és a Bega között. A Fehér Körös árvizeit Borosjenő felett könnyű szerrel átvezethetnék a Tőzbe és ezen a Fekete Körösbe. A magas hordalékkúpon folyó Sebes Körös árvizét Nagyvárad alatt a Kis Körösön bevezethetnők a Berettyóba, sőt a fekete körösi felfogó csatorna mentén a Fekete Körösbe. Mind a Fekete Körösnek, mind a Berettyónak méretei azonban olyan kicsinyek, hogy ezek a folyók idegen vízgyűjtőn keletkezett árvizeket nem fogadhatják be. A hosszú árapasztó csatorna építése pedig többe kerülne, mint a Fehér Körös és a Sebes Körös meglevő gátjainak erősítése és medreinek mélyítése ós bővítése. Külföldön .hitünk arra is példákat, hogy magát a folyót kétfele osztják és az árvíz egyrészét kerülő úton vezetik le. így például az Elba egyik régi ágának felhasználásával Pretziennél árvízkor az úgy nevezett tehermentesítő csatornán 1000 m

s vizet bocsátanak le és ezt jóval Magdeburg alatt vezetik vissza. A csatorna hosszúsága 14 km 1877-ben készült el és 4 millió márkába került. A francziák 1910 után felvették azt a tervet is, hogy a Maine részére külön csatornát építsenek és azt Páris alatt vezessék be a Szajnába. Az ilyen költséges és rövid folyószakaszok könnyítésére szolgáló munkálatokról csak ott lehet szó, á hol a folyó beépített telkeken halad keresztül és a hol a partfalak emelése, a hidak átalakítása többe kerülne, mint az árapasztó csatorna építése. Sokkal radikálisabban jártak el a Loire-on. A Loire gátjai nagyobbára a meder széléhez közel egymástól csupán 300—500 m-re feküsznek. A falvak és városok sűrűn sorakoznak egymásután, egy részük a folyóhoz igen közel, sőt helyenként a folyók töltésein épült. A gátszakadásoktól keletkező rendkívüli károsítások elhárítása czéljából helyenként az árvizet e czélra épített bukókon az árterületre vezetik. A bukót 54) m-re emelik a kis vízfölé és a vízfelől a bukó tetejére 10 m magas földtöltést helyeznek, a melyet a 60 «i-nél magasabb árvíz elmos. Ezen a módon megvédik az értékesebb beépített területeket. A francai a mérnököknek sikerült megértetni az érdekeltséggel, hogy az árvíz csak pillanatnyilag okoz károkat és a helyenként elpusztult termésnél jóval többet ér, hogy az árvíz iszapjával megtrágyázza a földeket. Ez a megnyugtatás Franciaországban is csak azért sikerülhetett, mert a Loire-völgyét igen sokszor elöntötte az árvíz. Nálunk 1887. és 1888 óta az árvíz nem szakította át gátját és így még a magasabb fekvésű és nagyobb esésű területek időnkinti elárasztásába is nehezen egyeznék bele az érdekeltség. A gátak védelme alatt az érdekeltség zavartalanul használhatta földjét és minden berendezését ehhez szabta. A gazdasági rendszer