Vízügyi Közlemények, 1917 (7. évfolyam)

1. füzet - I. Korbély József: A Kőrösök és a Berettyó szabályozása (Folytatás)

észlelt legmagasabb vízszint. Az árvíz a Fekete Körös és a Fehér Körös torkolati 'szakaszán csaknem szinelt a gát koronájával Kettős Körösön pedig olyanjára megközelítte a helyenkint mogiilepedett koronát, hogy a hosszúfoki társulat több helyen nyúlgátakat emelt. A Kettős Körösön, a Fekete, Fehér Körös alsó szakaszán és a Sebes Körös sárréti alsó szakaszán a kellő árvédelmi biztonság sem az 1915. évi sem pedig az 1887-iki nagyvízszinhez mérten nincsen meg. Az 1887-iki árvíz ugyanis még nagyobb volt, mint áz 1915. évi, de ez az árvíz már a felső szakaszon átszakította gátjait és így az alsó szakaszon helyenkint több mint egy méterrel alacsonyabb szinten tetőzött, mint normális lefolyás esetén. A veszélyeztetett hely a gátszakadások megszűnte és a felső szakasz nagyobb arányú kiképződése következtében a folyók alsó szakaszaira tolódott le. Ezen a szakaszon a gátak között nagy magasságra felemelkedett árvíz már nemcsak a vízjárta területeket fenyegeti, hanem az olyan relative magas helyeken épült tanyákat és községeket is, amelyek szabályozás előtt az elöntés veszélyének nem voltak kitéve. Ehhez járul, hogy a folyók nagyvízhozománya növekedik. A természet a vizek levonulását jótékonyan késlelteti, az ember azonban a legtöbb esetben meggondolatlanul és a közérdek kárára sietteti. Ma már a vízgyűjtő terület nagy esésű részein az útárkok, a határárkok és a vasúti anyaggödrök mind megannyi vízlevezető csatornák. Egy-egy árkon- folydogáló vízmennyiség a folyó vízhozományához képest elenvesző csekéty, de összeségükben már számottevő. Ma már nem elégedhetünk meg az eddig elért árvédelmi biztonsággal és a szabályozás eredményét koczkára nem tehetjük, hanem védőműveinket fejlesztenünk és erősítenünk kell. Hogy ezt a munkát jól hajthassuk végre, ismernünk kell az elkészült munkálatot teljes egészében és részleteiben ; továbbá számba kell vennünk a szabályozás hatását a folyó vízjárására. Szakítanunk kell azzal a felfogással, amely kegyeletsértést, vagy jogosulatlan kritikát látott abban, ha bárki is a szabályozás hiányosságairól szólott. Ha orvosolni akarunk, ismernünk kell a baj eredetét és minenüíségét, de biztosan tudnunk kell az orvosszerek'ható erejét, a javasolt módokkal elérhető változás mértékét. Természetes azonban, hogy a legnagyobb mértékben el kell ítélnünk azt a tárgyalási módot, amely a kevéssé ismert és eléggé nem tisztázott kérdések tárgyilagos bonczolgatása és kellő megvilágítása helyett a személyeskedés terére lép és mások véleményét tiszteletben nem tartja. A mi folyamszabályozásunk olyan szilárd alapon áll, hogy a legszigorúbb kritikát is elbírja. A kritika szabadságára azonban szükségünk van. Jól mondja Franzius, hogy a folyamszabályozás még ma is gyermekkorát éli. Igen sok kérdés még tisztázásra vár. Igen sok helyen még bizonytalan kísérletezéseket látunk, amelyeket sem elméleti igazságok, sem tapasztalati adatok nem támogatnak. Nincsen tudomány, — mondja Silberschlag — amelyben a látszat könnyebben megcsalhatná a tájékozatlant, mint a hydrotechnikában és sehol sem adtak ki több pénzt eredmény nélkül, mint a nagyban való kísérletezéseknél. Igen találóan mondja Schemerl: «A folyamszabályozásnál sokkal gyorsabban haladhattunk volna előre, ha azok, akik nagy munkálatokat hajtottak végre nem csupán az elért sikerekkel számoltak volna be, hanem őszintén feltárták volna