Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

1. füzet - III. Zayzon Géza: A vizmosások szabályozása

51 lékezet óta legnagyobb árvíz elsodorta úgy, hogy helyenkint csak az alapjuk maradt meg, a gátak kőanyagát az árvíz a fenekén elterítette, úgyszólva burkolatot létesített ott, az eddigi szűk medret kiszélesítette és így az árvíz most kisebb vízoszloppal, nagyobb súrlódással folyik le ; ennek a következménye az a jelenség, hogy most már a fenék alig mélyül. Az itt létesített gátak közül egy a 9. képen látható. Siménfalván a «Betlehen» patakba építettek gátakat; ez a vízfolyás szelidebb jellegű hegyi patak, mert a vízgyűjtő területének egy része erdővel borított, azonban magából a mederből az árvizek tetemes mennyiségű kavicsot sodortak alá és raktak le a község belsőségei között. Ezenkívül a középső szakaszon a lemélyülés következtében csúszamlások is keletkeztek a parti birtokokon. A legnagyobb baj az volt, hogy a hordalékkúpon átvonuló törvényhatósági közúton hidat nem lehetett létesíteni és fentartani. A patakmederbe beton- és szekrényes fagátakat létesítettek, a melyek nagy mennyiségű kavicsot tartottak vissza és a csúszamlásokat meggátolták. A Nagykükiillő vízvidékén Zetelaka község határában létesítettek nagyobb szabású vízmosáskötéseket. Jellegzetes vízmosás a «Szentegyházas patak-», melynek legyező alakú, 306 km

2 kiterjedésű a vízgyűjtőterülete. A vízgyűjtőterület legelő és mezőgazdasági művelés alatt álló, konglomerát altalajú terület (1. 10. sz. rajzot). A község feletti szakaszon a patak medre átlag 25 m széles kavicsmező. A községnek egy része a patak hordalékkúpjára épült. A község belsőségei között a partokon létesített jászolgátakkal igyekeztek az árvizeket a mederben tartani, de bizony ezeket a jászolgátakat az árvizek rendesen hol itt, hol amott áttörték és az ár a kavicshordalék lerakásával a hordalékkúp két oldalán vonult le, behatolva gyakran a lakott házakba is. A hordalékkúpon levő mederszakasznak a tisztogatásával a bajt nem lehetett orvosolni mindaddig, a míg a patak forrásvidékéről és a torokból a hordalék akadálytalanul vonulhatott le, azért a csupasz oldalak megkötését és a torokban hordalékfogó gátak építését kezdették meg. A közölt helyszínrajz a gátak elhelyezéséről, a 11. és 12. sz. képek pedig a létesített gátakról nyújtanak felvilágosítást. A vízmosásokban rőzse-, fa-, terméskő- és betongátakat létesítettek. Kedvező helyzet volt itt, hogy mindezeket az építőanyagokat a helyszínén vagy legalább is a helyszínéhez közel kapták. A betonhoz való kavics, homok továbbá a terméskő ott volt a mederben, a fűzrőzsét a Nagyküküllő mellől, végül a tölgyfaanyagot a község erdejéből termelték. A gátak udvara rövid idő alatt kavicshordalékkal teljesen feltelt, a torokban létesített betongátak mögött a fűzdugványok rohamosan megnőttek, az alsó szakaszon pedig az árvizek mélyebb medret vájtak. A fásításnak azonban kevés eredménye mutatkozik, mert a legeltetési tilalmat itt sem tartották meg. Itt is az ugarrendszerű gazdálkodást gyakorolják ; lia ugarban marad a patak vízvidéke, akkor egész éven át, ha pedig vetésforgóban van, az aratás után legeltetnek rajta. A községben sok kecskét tartanak, minden felügyelet nélkül hajtják ki őket legelni; el lehet képzelni, hogy a fiatal akáczcsemetékre és a fűzdugványokra milyen sors várt! A létesítmények jó karban tartásával nem törődtek úgy, hogy a torokban épített betongátak mögött sűrű erdővé alakult füzesben a megtörtént intézkedés ellenére sem gondoskodtak a víz lefolyásához szükséges szabad nyilas fentartá4*