Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)
5. füzet - V. Rohringer Sándor: M. kir vízmesteri iskola
158vagyis 93-8%, tehát köziilök csak kivételesen távozott el egy-két növendék, más fegyvernembeli altiszt volt 160, végzett 124, azaz csak 77-5%, még kisebb a végzettek százaléka azok közt, a kik egyáltalán nem voltak katonák vagy altisztek. Ha most külön veszsziik figyelembe a műszaki altisztek minősítését, a kitűnően képesített 81 növendék kpzül 29 régibb évfolyambeli volt, kiknek katonai rangját nem lehetett megállapíthatni úgy, hogy a megmaradó 52-ből műszaki altiszt volt 34, azaz 65%, a jól képesítettek közt 47%, a kielégítően képesítettek közül már csak 24%, a mi világosan mutatja a műszaki altisztek számának túlsúlyát a jobb minősítési hányadokban a többivel szemben. Altalános tapasztalat továbbá, hogy a katonai szolgálat nélküli, gyakran 4—6 középiskolai osztályt végzettek, mégsem válnak úgy be, mint a gyakorlati pályákról a katonasághoz került, volt altisztek s ez arra vezetett, hogy a jelenleg érvényes szervezeti szabályzat tanulmányi korlátokat nem állít fel, s a középiskola néhány osztályának elvégzését, mint értéktelen korlátozást, mellőzi. Az iskola eredményes működése sok tekintetben annak a kötelességen felüli ügyszeretetnek köszönhető, a mely a közreműködőket mindenkor áthatotta s a mely érdemeiket maradandóvá teszi s a kikről legyen szabad névszerint is megemlékeznem. Az iskola igazgatói voltak 1879-től 1883-ig Lahier József m. kir. gazdasági tanintézeti igazgató, 1883-tól .1889-ig Bolla Mihály, 1889-től 1893-ig Lovas Sándor miniszteri tanácsosak, 1893-tól 1909-ig Udránszky József min. osztálytanácsos, a kik az intézet felvirágzása, fejlesztése körül elévülhetlen érdemeket szereztek.. 1909-től mostanig e sorok írója áll az intézet élén. A tanításban részt vettek 1879 óta, Bázsó Imre, Bukaresti B. János, Scliádl János, Sissovich Károly, Páter Béla, Gerlóczy Géza, Juhász Árpád, Dr. Varga Kálmán gazdasági akadémiai tanárok. — Énday Zádor. Jancsó Jenő, Udránszky József, Tomka Emil, Kunszt Lajos, Répássy Miklós, Bosenauer Lajos, Bohringer Sándor, Bálint István, Раку Pál, Jankó Miklós, Becker Ádám, Oláh Béla, Csizinszky László, Vágó Viktor, TJjváry Dezső, Tavi Lajos, Illésy Zoltán, Ábrahám Dezső, Trümmer Árpád és Bar any ay Miklós mérnökök. Az ő ügybuzgóságuknak köszönhető nemcsak akiképzés sikeres volta, hanem az is, hogy jegyzetekben, rajzgyüjteményekben stb. együtt van minden, a mi becses tapasztalatokból leszürődve az intézet jövőbeli működését is biztosítja. Hálásan kell megemlékeznünk még végül a m. kir. földmivelésügyi minisztérium V. főosztályáról és az Országos Vízépítési Igazgatóság kultúrmérnöki osztályának mindenkori főnökeiről, a kik a m. kir vízmester iskola érdekét állandóan legjobb akarattal karolták fel s működését mindenben segítették. Az iskolának 37 évi fenállása alatt elért eredményei, folytonos fejlődése a legszebb reményekkel kecsegtetnek úgy, hogy a vízmesteri kar, miként a múltban, tette, a jövőben is hasznosan szolgálja a hazát.