Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

1. füzet - II. Péch Béla: A kulturmérnökök vízmosáskötő munkái

A vízmosáskötésre vonatkozó hatósági tárgyalások törvényes befejezése után a kivitelre került a sor. Ott, a hol a munkához többé-kevésbbé hosszú időre vízmestert lehetett alkalmazni, könnyű volt a helyzet, Ily esetekben a kul­túrmérnöki hivatal rendszerint mintatervet dolgozott ki a vízmester számára. Ott, a hol azonban vízmestert a költség miatt vagy egyéb okokból nem lehetett alkal­mazni, leginkább úgy jártak el, hogy a mérnök a helyszínén mindenféle gátból egyet-egyet mintaképen elkészíttetett és az érdekeltek vagy munkások közül né­hányat reá betanítván, a többi gátak elkészítésének vezetését é3 felügyeletét némi fizetésért rájuk bízta. Egyes esetekben igen megbízható és jó munkavezetők váltak idővel belőlük. A pénzkezelés és elszámolás majdnem minden egyes esetben az illető kul­túrmérnöki hivatal gondja volt. Szintúgy a munkanaplók vezetése is. A kivitel folyamán rendszerint kiviteli terveket készítettek, melynek alapja ott, a hol csak lehető volt, a kataszteri, illetve tagosítási térkép másolata volt. Néhány kevésbbé gondos munkavezetést nem tekintve, az ilyen helyszínrajzokba az egyes gátak helyét vonalakkal jelezték. A helyszínrajzok mellé rendesen a kivitt művek egy-egy mintatervét és a különlegesebb művek részlettervét, végül a költségek elszámolását hozzácsatolták. Az államsegélyes vízmosáskötő müveket elkészültük után minden esetben az illetékes kerületi felügyelő vizsgálta felül. Ott, a hol e munkák iránt sikerült a köz vetetlenül érdekelt közönség bizal­mát felgerjeszteni, velük általában szép eredményeket értek el s vannak vidé­kek, a hol e munkák nyomán az érdekeltek maguk is tovább munkálkodnak e téren. De arra is volt több eset, hogy e munkák az érdekeltek nemtörődömsége vagy a háromnyomásos gazdálkodás legeltetése miatt elpusztultak. Ily esetek­ellen a kultúrmérnöki hivatalok mai szervezete nem tudott megküzdeni. A túloldalakon lévő kimutatások képet nyújtanak a kultúrmérnökök vezetése alatt, 1899—1912. évek folyamán létesített ilynemű munkákról.

Next

/
Thumbnails
Contents