Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

3. füzet - III. Bogdánfy Ödön: A csőzsilipek bíróssága

237 más kedvezőbb esetben is birós fog maradni. De ha ezt az okoskodást ad absurdum akarjuk vinni, akkor ki kell jelentenünk, hogy a két- és egytámaszú tartós föltevésnél kedvezőtlenebb is van pl. az, ha a csőzsilipet egyik végén befalazott tartónak fogjuk föl. Ekkor valóban jóval nagyobb a hajlító nyomaték, mint kéttámaszú tartó esetén. Igaz, hogy alig képzelhető el az az eset, hogy a csőzsilip mint egyik végén befalazott tartó szerepeljen, de nem szerepelhet kéttámaszú s még kevésbbé mérlegkint lebegő egytámaszú tartóként sem, még ha két vagy egy sor czölöpre helyezzük is reá az építményt, mert a czölöpök — miként említettük — ily esetekben meg nem engedhető ülepedést szenvednének; a talajra fekvő csőzsilip pedig valóban nem egy-, vagy kéttámaszú tartó. Ha pedig a csőzsilipet czölöprácsra helyezzük, akkor épenséggel nincs okunk két-, vagy egytámaszú tartóként számítanunk, mert ez esetben inkább egyenletesen alátámasztott tartóval van dolgunk s az Erdős-féle számítás csak annál inkább alkalmazható reá. Maga Sajó is megjegyzi, hogy ily esetben az ajánlotta föltevésnél kedvezőbb föltevéssel végezhetjük a számítást. Nem hagyhatjuk itt megjegyzés nélkül azt sem, hogy a két- és egytámaszú tartó esetén keletkező hajlító nyomatéknak ellenkező irányú forgatása van s míg kéttámaszú tartó esetén a csőáteresz felső öve nyomott, alsó öve húzott, középen alátámasztott tartó esetén fordítva a felső öv szenved húzást, az alsó nyomást. E két eset tehát nem cserélhető úgy föl, hogy a melyik esetben nagyobb nyomaték adódik ki, úgy számítsuk a tartót, mert ha pl. egytámaszú tartóként fogjuk föl a csőátereszt s a valóságban mégis úgy hajlik meg, hogy fölfelé mutatja a homorúságát, akkor a számításunk nem felel meg a valóságban keletkező feszültségeknek. Ha pedig minden esetben az egy- és kéttámaszú tartóra kiadódó legnagyobb nyomatékot számítjuk s a tartót úgy méretezzük és szerkesztjük, hogy mind a két irányú forgató nyomatéknak ellenálljon, a tartónkat haszontalan költséggel túlméretezzük. Valójában, ha a csőátereszünk 25—30 m hosszúságú s a munkagödör közepén nincs szikla, vagyis alföldi viszonyokat teszünk föl, mindig úgy hajlik meg. hogy homorúságát fölfelé fordítja; ezt a tapasztalás számos esetben igazolta. Nem lehet tehát semmi okunk reá, hogy mesterségesen, a tartó közepén levert czölöpsorral idézzük elő a fölfelé domború meghajlást s így az egytámaszú tartóként felfogott és méretezett csőzsilipet már ebből az okból is ki kell hagynunk mindenféle kombináczióból. Itt említjük meg végül, hogy elképzelhető a terhelésnek az egész cső hosszára egyenletes eloszlása is, midőn egyenletes talaj esetén a reákeziónak is egyenletesen kell eloszolnia, miként a 6. rajz láttatja. Ekkor nincs hajlító nyomaték s a csőzsilip csak nyomást szenved. Ezt az esetet igyekeztek megvalósítani az alcsii zsilip építésekor, midőn a terhelést lehetően egyenletessé vették. Azonban a zsilip, a helyett, hogy egész hosszában egyenletesen ülepedett volna, mégis meghajolt és számos helyen meg is repedt. Hogyan történhetik ily esetben meghajlás ? A töltéstest nyomása a talajban besülyedést okoz, de ennek a sülyedésnek ellenáll a talaj összetartó ereje. Az eredeti, vízszintes talajszin tehát nem úgy sülyed, hogy a csőzsilip két végén a talaj elnyíródik és az egész zsiliptest egyenletesen ülepedik, hanem a sülvedés a talaj összetartása miatt hajlott vonalat vesz föl. Sőt, mivel a sülyedés a talajt kinyomja helyéből, nem lehetetlen, hogy a csőzsilip két végén a talajszin felemelkedik úgy, miként a 6. rajzon a szaggatott vonal jelzi. A csőzsilip tehát ebben az esetben is meghajlik. A meghajlást 17