Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)
3. füzet - I. Kolossváry Ödön: A Balaton rendezéséről
175 A Balaton tó vízének kifolyása azon az éren át történik, mely Siófoknál ágazik ki, melyet állítólag már a rómaiak idejében ástak ki és a mely Simontornyánál egyesül a Kapós vizével. E csatornán, az u. n. Sió-csatornán, még az 1860-as évek előtt 3 malom volt, még pedig Kilitin, Mezőkomáromban és Ozorán úgy, hogy a Balaton vízszinének szabályozása a régi időkben tulajdonképen a legfelső, kilitii malom gátjával és zsilipjeivel történt. Ez időszakban legmagasabb volt a Balaton vízállása 1827-ben, midőn a mai siófoki vízmércze 0 pontjához viszonyítva a víz 3-26 m magasra emelkedett. (A mai magas vízállás a 0 pont fölött 1-45 m.) Természetes, hogy akkor a tó vízének széle a tavat környékező dombok lábáig terjedt ki úgy, hogy víz alatt voltak a Balatont környező összes bozótok is és így a vízfelszín a mai 591 km 2 helyett körülbelül 900 km 2 kiterjedésű volt. A Siófok és Simontornya községek között érdekelt Siómenti birtokosok 1834-ban «Sióberki társulattá» alakulván első sorban a mezőkomáromi és kilitii malmok eltávolítását foganatosították, minek következtében máris elérték a Balaton vízszinének az előbbi magas szintről való alábbszállítását úgy, hogy midőn a déli vasút építését 1858-ben megkezdték, a pálya építésekor elegendőnek tartották a pályaszint az építés megkezdésekor észlelt 1858-iki vízszinnél (a siófoki mércze 0 pontja fölött 1'41 m-es vízállásnál) 1-91 m-rel magasabbra helyezni. Midőn azután 1861-ben a vízszin fölemelkedett a .0 pont fölé 1'66 m magasságra és így a pályaszin vízfölötti magassága 1-91 m-ről Г66 m-re csökkent, a vasút egyrészt tervet dolgoztatott ki a pályatest biztosítására, másrészt mozgalmat indított a Balaton vízszinének leszállítására. E mozgalomhoz a somogymegyei bozótok tulajdonosai is örömmel csatlakoztak, mert«azt remélték, hogy a Balaton vízszinének leszállításával és a leszállított vízszinének megtartásával területük tökéletes lecsapolását érhetik el. De csatlakozott e mozgalomhoz a sióberki társulat is, mely a már említett malmok eltávolításával kapcsolatosan a Siófok és Simontornya közötti siómenti területeknek víztelenítését is megoldani kívánta. A vízszin leszállításának ellenzői voltak a tihanyi apátság és a zalamegyei parti birtokosok, kik nádasaik elpusztulásától féltek a vízszin leszállítása esetében. Hosszas tárgyalások után végre a Balaton és Sió szabályozására kiküldött kir. biztos elnöklete alatt 1862 aug. 30-án Balatonfüreden tartott értekezleten az összes érdekeltek meghallgatásával — miután a még fennálló ozorai malom eltávolítását tulajdonosa, herczeg Eszterházy Pál, minden kártérítés nélkül felajánlotta — az az egyezség jött létre, hogy 1. a Balaton vízszinét a siófoki vízmércze 0 pontjának magasságáig leszállítják ; 2. a Siónak Siófok és Simontornya közötti szakaszát a kilitii és ozorai malmoknál nyert esés kihasználásával lemélyítik; 3. a sárvízi társulat (ma Nádorcsatorna-társulat) kötelékébe tartozó alsó Siómedret Simontornyától lefelé a Dunáig a nagyobb vízeresztésnek megfelelő méretekkel kibővítik és így a hajózást a Balatontól a Dunáig lehetővé teszik; 4. a sárvízi társulathoz tartozó mederszakaszon végzendő és 50,000 forinttal előirányzott munkálatok költségeihez a somogyi (ma Balaton anyavíz) társulat 40,000, a sióberki társulat pedig 10,000 forinttal járul hozzá; 12*
