Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)

2. füzet - II. Erdős Ferencz: A belvízlevezető zsilipek és átereszek

114. az altalaj térfogatának aránylag nagy mértékű megfogyása mutatkozik, a mit semmiesetre sem lehet pusztán a talajösszenyomás rovására irni, hanem túlnyomóan a talajnak oldalt való kitérése következtében áll elő. Ez a térfogatcsökkenés példának okáért azalesii áteresznél: 1*5 m széles, 2'5 m hosszú alaprész mentén 3-0 m

s-re rúg. Ha tehát sikerül az altalajnak az építmény alól való kitérését megakadályozni, annyiban fokozható az altalaj tömörítése, teherbírása ís és ennek következtében az építmény törés elleni biztossága jelentékenyen emelhető. Erre a czélra minden esetben, amikor homokos altalajról van szó, elkerülhetetlenül szükségesnek és igen alkalmasnak vélem az erős foglalófákkal ellátott kis mélységű, de jól záró szádfalat. A pallók körülbelül 1'8—2-2 m hosszúak és 6—8 cm erősek legyenek és hosszúságuknak legfeljebb kétharmadrésze terjedjen le a beton feneke alá az altalajba. A beton fenekén, a szádfal pallóira ható vízszintes talaj nyomásból fent a foglalófáknál keletkező reákcziónak nagyobb felszínre való szétoszlása miatt, a foglalófák vascsavarokkal jól megerősítve, a betontesttel szorosan összeépítendők. Sőt az egyes pallók elmozdulhatlanságának biztosítása végett a betonalap fenékszínében a szádfalak külső színén is alkalmas helyzetben egy-egy foglalófa helyezendő el, a melyek közül az átellenesek három méteres közökben, az alapszélességen átmenő, 35 mm erős rúdvassal és csavarokkal összefoglalandók. Az egész eddigi fejtegetések eredméyiyei a nyomócsövek helyének és törés elleni biztosságának nézőpontjából azt igazolják, hogy a szivattyútelepeknek a védőgátban fekvő nyomócsöve akár a térszínen, akár mélyen a térszín alatt fekszik, a reá ható hajlító nyomaték közel ugyanakkora. Ennek következtében a magasabbra helyezett nyomócsövet ép oly erősre kell méretezni, mint a mélyebben fekvőt. Sőt mivel a hajlító nyomaték mértéke főleg az altalaj teherbírásától függ, mely a mélységgel hatványozott mértékben emelkedik, előfordulhat az az eset is, hogy a magasabbra helyezett nyomócső nagyobb hajlító nyomatékot szenved, mint a mélyebben fekvő. Ezért szükséges az altalaj természetes teherbírását lazulás ellen megóvni s lehetőség szerint még fokozni. Habár a nyomócsőnek magasabbra helyezése törés elleni biztosság szempontjából nem jár haszonnal, mégis árvédelmi nézőpontból határozottan kedvezőbb a mélyebben fekvőnél, mert árvízkor a víznyomás s így a víz felhajtó ereje is jelentékenyen kisebb lévén, az altalaj megbolygatásától, az építmény aláüregelésétől sem kell tartani, annál kevésbbé, mert a térszín alatt rendszerint 15—2 0 m mélységben, — ahová a csőáteresz alapja kerül — kötöttebb, víz által nem könynyen mozdítható talaj szokott lenni. Nem csekély haszon az is, hogy a magasabb fekvésű építőgödörben a fakadó víz szivattyúzása vagy egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben fordulhat elő s így az építkezés gazdaságosabb, jobb lesz ; főleg a vasbetétes beton készíthető el szilárdabban. Öntöttvas — vagy hegesztett kovácsvas — nyomócső? A szivattyútelepek nyomócsövei körül mutatkozó bajokat részben az öntöttvas törékenységének, részben a csőkötések hiányosságának tulajdonítják, miért is a bajok megszüntetésére újabb időben egyik-másik helyen nyomócsőül a vízgázzal hegesztett kovácsvascsövet alkalmazzák. A kovácsvascsőnek jelentékeny nagyobb abszolút szilárdsága és az a körülmény, hogy 42 m hosszúságban egy darabból előállítható, oly elsőbbség, mely főleg közvetetlenül az altalajon fölfekvő, egyenletesen megoszló földnyomással terhelt s nagy belső nyomású vízvezetéki csöveknél gazdaságosan és cél-