Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

6. füzet - III. Szurány Gyula: Tanulmányúti jelentés

281 Az Elba folyó mentén lefelé haladva, a fentiektől mintegy 40 Jcm távolságra megtekintettem a 44. számú kőbányát, mely a Schreckenbach-Schulzer czégnek tulajdona. A térszín fölött 85—90 m re fekszik; hossza 250 m, sziklafalmagassága 40—50 ni, fedőrétege 4—5 m vastag. Az Elba partjával igen meredek siklópályával van összekötve. A telepen nagyobb gőzerőre berendezett fűrésztelep van. A bányában mindössze 65 embert foglalkoztattak; közülök 15 horvát, 15 olasz kőfejtő és 5 cseh kőfaragó volt. A többi kőfejtő, kőfaragó és napszámos német volt. 4. A gránitJcöipar Demitz-Thumitzban, Schmöllnben és Tröbigauban Szászországban. a) Geológiai rész A fenyőfaerdővel benőtt «Klosterberg» a lausitzi középhegységnek legészakibb nyúlványa és világosszürke gránitból áll, melynek alkotórészei a földpát, a kvarcz és a biotit s majdnem mindenütt a felszínre bukkan ki. A nagyrészt középszemű gránitit itt vastagpados elválásban fordul elő, a mi a legkedvezőbb a kőtermelésre. Csak a Demitztől keletre fekvő Kirschbergen fordul elő muskovit-tartalmú finomszemű világosszürke gránit. A mellékelt 1. és 2. számú térképvázlaton és a hozzá tartozó táblázaton fel vannak tüntetve az itt üzemben levő összes kőfejtőtelepek és tulajdonosaik, illetve bérlőik. Az 1—15. és 21—28. számmal jelölt kőbányákban a gránitit majdnem vízszintes padokban fordul elő, melyek csak helyenkint mutatnak függőleges repedéseket; ellenben a 16—20. számú köfejtőtelepeken a kőzet egészen más alakulást mutat, melyet geológiai szempontból érdekes némikép ismertetni. A Bölbritz-féle I. és II. számú, továbbá a 16. és 17. számú telepeken a kőzettuskók részben kúpalakban, részben függőleges, de sokszor különféle szög alatt hajló rétegekben is fordulnak elő. A gránittömeget itt több helyen 14) m vastag diabászrétegek (plagioklasz és augit keveréke) szakítják meg, melyek a kőzet közé tolódtak. A 18. számú «Klosterbruch» a felső részében szabálytalan, elvetődött elválást mutat. A felszíntől lefelé 15—20 m mélységig nagy kúpkeresztmetszetű vándorkőalakú tuskók hevernek, a bánya északi oldalán, kelettől nyugatra 0-5 m vastag gömbdiabászból álló ér vonul, melynek egyes darabjai tojásnagyságtól fejnagyságig váltakoznak. A diabász gömbalakban, de sokszor összefüggő tömegben is fordul elő ; többnyire oty kemény, hogy kövező- vagy faragott kőre való megmunkálása lehetetlen. E keménységét csak természetes lelőhelyén tartja meg, de mihelyt hosszabb ideig a légbeliek behatásának van kitéve, akkor gyorsan málásnak indul, minélfogva a diabászt használni nem lebet. E kőfejtőtelepen előbb 2—3 m vastag fedőréteget kell eltávolítani s csak akkor jutnak hasznavehető kőanyagra. A «Vieentius» nevű 19. számú kőbányában túlnyomóan vetődött kőzet fordul elő, mely függőleges 0-5 m vastag málott rétegektől van áthatva, mely utóbbiak 10 cm'-es lemezes lerakodásokból állanak. Azonkívül több 0-3—15 m vastag diabászér vonul át a sziklafalon, mely utóbbi valamivel sötétebb gránitot szolgáltat. A Hratschen vagy Hradschin, illetve Ratschken nevű 20. számú bányában szintén vetődött kőzetet találunk, mely vízszintesen és fiigggőlegesen el van repedezve és elég jó gránitot szolgáltat. A 22-ik számú telepről meg kell jegyezni, hogy gránitja finomszemű és sötétebb színű. A jó kőzet itt mindenütt majdnem a felszínre bukkan ki, minél-