Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

1-2. füzet - II. Halmi Gyula: A brádi aranyzúzómű iszaülepítő medenczéje

42 A 32 medencze mindenike 8'7 m. széles, 10 m. hosszú és 42 m. mély; az egész berendezés ülepítő- és elszállítóképességét óránkint 60 m

8 iszapra tervezték. A berendezés segélyével a földes és pirittartalmú iszap visszatartható, míg az eredeti vízmennyiségnek kb. 70»/o"

a visszanyerhető volna. Ezt a megtisztított vízmennyiséget ismét az üzembe lehetne visszavinni úgy, hogy a vízszükségletnek mintegy 30%-át kellene csak mindig a Körösből, vagy a zúzómű kútjaiból pótolni. A tervek szerint tehát a zúzómű területéről ezentúl szennyvíz még ülepített állapotban sem jutott volna le a Fehér-Körös vizébe. Az eredeti tervek szerint a tisztítást a berendezés két részletben végezné. Az első feladat az iszapnak a medenczékben való leülepítése, a másik pedig a leülepített iszapnak a medenczékből való folytonos eltávolítása volna. Az ülepítés egyik czélja lett volna az is, hogy az iszap, a melyet a medenczékből eltávolítanak, lehetőleg kevés, legföljebb 30°/

0 vizet tartalmazzon. Az ülepített szilárd zagyot a Borsig-féle szab. mammuthbagger-szívó-nyomóberendezés segélyével távolították volna el a medenczékből, a mely berendezés az iszapot az iszapgorczterületre nyomta volna ki. Ezen a területen kb. 30—50 évi iszapmennyiség lett volna fölhalmozható. Az iszapgorczról lefolyó víz kavicsrétegen átszűrődve, ismét az üzembe lett volna visszavihető úgy, hogy az üzemben pótlásra szoruló vízmennyiség nem lett volna több, mint a mennyi párolgás és elszivárgás következtében elvész. A tisztítóberendezés működése a műleírás szerint a következő: A zúzóműből kifolyó zagy a zag}

rvezető csatornán át érkezik a medenczerendszer befolyóoldalán elhelyezett elosztócsatornába, a honnan a medenczék teljes hosszában tovább folyik az összes medenczéken (egy-egy sorban, 70 m. hosszban 8—8 medencze van). Az iszapos szennyvíz súlyos, szilárd alkotórészei a D csúcsokban lerakódva, fajsúly és szemnagyság szerint ülepszenek le. A leülepített iszap a medenczék fenekéig nyúló, külön-külön szellentyűvel ellátott, 200 mm. belvilágú, illetve átmérőjű szívócsöveken át a csőhálózat végén elhelyezett F iszapgyüjtő edényekbe szívatható bele. Ezek az edények vaslemezből készült hengerek és egyenkint 1800 mm. átmérőjűek és 2000 mm. magasak; alsó- és felső részükön önműködő zárószelepekkel vannak ellátva. A felső szellentyűtől csővezeték visz váltószellentyűn át a nyomócsővezetékhez, a melynek méretei megegyeznek a szívócsővezeték méreteivel. Ezen a csövön át nyomható ki az iszap az iszapgorczra. Ha a medenczék valamelyike iszappal már megtelt, akkor a medenczében lévő szívócső H elzáró szellentyűjét a СГ-vel jelölt összekötő csatornáig megnyitjuk és valamelyik iszaptartó vákuumszivattyúját üzembe helyezzük. Az edény ekkor a levegő eltávolítása után lassan teleszívódik, mire az iszaptartó alsó részében lévő szellentyű önmagától bezáródik. Ekkor a kezelő a váltószellentyűt átváltja úgy, hogy a kompresszorból sűrített levegő nyomúl az edénybe és az ott összegyűlt iszapot kinyomja az iszapgorczra vezető csővezetékbe. Ez a folyamat gyors egymásutánban mindaddig ismétlődik, míg a gyüjtőmedenczékből az egész iszaptömeget el nem távolítottuk. Az ülepítőrendszerből a csordulókon elfolyó ülepített, tiszta víz az I. csatornán keresztül jut а В gyüjtőkútba. Az eredeti tervek szerint az üzem biztossága érdekében két egymástól független, egyenlő méretű (egyenkint 16—16 ülepítőmedenczéből álló) rendszert létesítettek. A berendezés kezelése kevés munkaerőt, s az iszap eltávolítása is igen kevés üzemerőt kíván. Mivel az iszapot a berende-