Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

4. füzet - IV. Héjas Endre: A víz körforgása a Földön

80 Szerző e czélra felhasználta Hann

1 Klimatografiáját és Woeikof

2 régebbi klimatográfiai művét, a mely nagyjában a lefolyás-viszonyokat is tárgyalja, továbbá Supan

s-nak a csapadékeloszlásra, s Koeppen*-nek az éghajlatosztályozásra vonatkozó munkáit. Az említett eljárás szerint s a folyamvidékek lefolyásértékeinek (y) alapján szerző készített egy tengeri beviteli térképet, a mely szerinte megközelíti a tényleges állapotokat, a közzétételre azonban még nem tartja érettnek a dolgot. Csak ha majd a lefolyási értékeket a szárazföld többi részéről is úgy ismerjük, mint most Európa és Északamerika nagy részéből, lesz lehetséges a tengeri bevitel nagyságát az egyes szárazföldrészekre kellő pontossággal megítélni a térképes ábrázolás czéljaira. De már a szerző készítette vázlat is áttekintést nyújt a tengeri bevitel körzeteiről a szárazföldön, a melyek nem vízvidékek szerint, hanem főleg az általános légnyomáseloszlás és a szelek szerint igazodnak s részben a domborulati viszonyok s a partvidékeken a meleg vagy hideg tengeráramok vannak rájuk döntő hatással. Az egyes körzeteket szerző nyomán — egész röviden — az alábbiakban vázoljuk : Az Északi jegestenger körzetéhez tartoznak Északamerika és Ázsia legészakibb részei. Párákban szegény vidék, kevés tengeri bevitellel. Az eljegesedett vidékeken (Grönland) jégalatti és jégfeletti vízfolyások adják vissza a vizet a tengernek; hozzájön a glecserek leszakadása. A többi vidékeken a hó és jég a rövid nyárban megolvad s nagy áradást idéz elő a folyókban, melyek a hosszú télen kis vízállásúak és be vannak fagyva. Az Északatlanti óczeán körzete: Európa a skandináviai felföldektői délfelé egészen Észak-Spanyolországig. Déli határa e vidéknek a keleti kontinens Woeikofféle nagy tengelye (nagy légnyomás a téli félévben a Biscayai-öböltől az Alpok felé), a melynek északi oldalán mindenütt párás, nyugatias szelek adják a tengeri bevitelt, a mi a rablás és gazdagítás törvényei szerint egész KeletSzibériáig elható! ; a téli csapadék nagy része tengeri bevitel ; nyáron a szárazföldi elpárolgás dominál. Legtöbb esőt a nyugoti partvidékek hegyei, általában a kontinens hegyeinek nyugoti oldala s az Alpok hegyvidéke kapnak. A hó és jég (glecser) sok helyt felhalmozódik s a tavaszszal (nyáron) táplálja a folyókat; másutt a talajba szivárog s onnan lép ki és erősíti a lefolyást tavasszal és nyáron. Természetes és mesterséges víztárak (utóbbiak szaporodnak) szerepet visznek. A Középtengeri körzetliez tartoznak a Woeikof-Шъ nagy tengelytől délre eső vidékek. E terület határai északfelé a nyugatias, óczeáni szelek vidéke, délre pedig a kontinentális éghajlatú, keleti, északkeleti, északi (szárazföld) szélű vidékek. A Földközi-tengernek s folytatólag a Fekete-tengernek köszönhetjük, hogy a belsőázsiai steppeklima nem nyúlik be Dél-Európába egész az Atlanti óczeánig. Ez teszi lehetővé az óczeáni párás levegő beáramlását nyugatról a hidegebb évszakban. Ez a téli csapadék rendszerint bőséges s főleg a partvidékek nyugati oldalán rakódik le. A hegyekben lerakott téli tengeri bevitel teszi lehetővé, hogy a folyók a nyári száraz időszakban is vizet szállíthatnak. Keleti, délkeleti irány1 J. Hann. Handbuch der Klimatologie. Stuttgart 1910. 3 A. Woeikof. Die Klimate der Erde. Jena 1887. 3 A. Siipan. Die Verteilung des Niederschlags auf der festen Erdbodenfläche. Gotha 1898. 4 W. Koeppen. Versuch einer Klassifikation der Klimate etc. Geogr. Zeitschr. 1900.