Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

4. füzet - IV. Héjas Endre: A víz körforgása a Földön

77 szárazföldi párák eg}' részét elvesztheti anélkül, hogy a szomszédos vidékekről ugyanannyit kapna. Viszont lehet vidék, a melyik többet kap a szomszédoktól, mint a mennyit nekik lead. Hiányban vannak azok a vidékek, a hol a sűrűsödés viszonyai rosszak; innen a keletkezett párákat a szelek részben elviszik, mielőtt lecsapódnának. Fölöslegben vannak ellenben azok a vidékek, a hol a sűrűsödés viszonyai kedvezők s a hol vízpárák tömegesen lecsapódnak, akár keletkeztek a vízgyűjtő felett, akár szomszéd területekről jöttek. A síkságról a domb- és hegyvidékre való átmenetnél ezek a magas vidékek nemcsak sok tengeri bevitelt kapnak, hanem a hegyek előtti vidék felett keletkezett párák egy részét is sűrítik; a hegyek mint esőfogók működnek. Innen erednek a nagy ellentétek a csapadékmennyiségben a mélyebb fekvésű vidékek s az őket környező hegyvidékek között Középeurópában. Az Alpok pedig egész Középeurópára nézve uiint esőfogók szerepelnek, a mennyiben a Középeurópa mélyebb fekvésű- részein már egyszer lecsapódott s ismét elpárolgott vizet megint sűrítik. Mindezek az esetek akkor állnak elő, ha a sűrűsödés lényegesen különbözik. Ha a sűrűsödés viszonyai nem különbözők, akkor lehetővé válik, hogy a tengerről bevitt pára vidékről-vidékre a szárazföld belsejébe is behatol. Az aztán a különleges viszonyoktól függ, hogy belőle (lecsapódás után) mennyi kerül lefolyásra az először érintett, s mennyi a később érintett vidékeken. Az óczeáni pára főútjai eközben a nedves légáramlatok szerint igazodnak, nem gátolják őket a vízgyűjtők határai s a vízválasztó gerinczeken is átkelnek. Középponti fekvésű vidékek nagy vízkészletekkel, a melyeket a tengeri bevitel folyton, ismét kiegészít, közreműködnek, hogy az óczeáni pára messze, a szárazföld belsejébe is behatolhasson. (Ilyenek Afrikában a Kongo, Délamerikában az Amazon nedves., belső medenczéi.) A szárazföldi vízkészletek természetes gyűjtőmedenczék a tengeri bevitel útján közvetetlenül vagy közvetve valamely vidékre jutott vízre nézve. Ezek egyidőre kiesnek a víz körforgásából, de bármikor ismét beléphetnek. Gazdag tengeri bevitelű évszakokban, vagy nedves években ezek a készletek gyarapodnak, ellenkező magatartású időkben (a folyamok táplálása és elpárolgás útján) megfogynak. Valamely vidék fölé került tengeri nedvességnek nem kell szükségkép ugyanabba a tengerbe visszakerülnie. A légáramlatok és tengeráramlatok szabják meg a pályát, melyet a körforgalomba lépett víz követ. Mivel az óczeáni párákra nézve a vízválasztó nem akadály, a lefolyásnélküli vidékek sem maradnak ki a víz nagy körforgásából. Ezek is részesülnek tengeri-bevitelben, de a mit kaptak, nem adják vissza folyók útján a tengereknek. A kiegyenlítődés olyformán történhet, hogy a mennyi vízpárát sok évi középben a tenger felől kapnak, ugyanannyi vízpárát elveszítenek. (Itt szerző nézete eltér BrüeJcnerétői,

1) a ki felteszi, hogy ezek a lefolyásnélküli vidékek nem részesülnek tengeri bevitelben, hanem évi csapadékmennyiségük saját elpárolgásuk lecsapódásából ered.) Az a víz, a melyet a szelek a szárazföldről pára alakjában elrabolnak (s ily alakban kerül vissza a tengerek fölé), a lefolyásra nézve valóságos veszte') E. Brückner. Die Bilanz des Kreislaufs des Wassers auf der Erde. Geogr. Zeitschr. 1905. — E. Brückner. Klimaschwankungen seit 1700. Wien. 1890. — W. Meinardus. Über den Kreislauf des Wassers. Meteor. Zeitschr. 1911.