Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)
4. füzet - IV. Héjas Endre: A víz körforgása a Földön
72 van ez Ázsia csapadék nélküli, fagyos felföldjein ép úgy, mint a forró égöv esőtlen sivatagain s ily esetekben lefolyás sincs (y = o). Ezért a grafikonon ábrázolt fővonalak mind a koordinátarendszer kezdőpontján mennek keresztül. Kis csapadékú vízvidékeknek a tengeri vízpárák behatolásával szemben kedvezőtlen a helyzetük s a feltételek is kedvezőtlenek a párák lecsapódására. A távoli fekvés valamely világtengertől hozzájárult e kedvezőtlen eredményhez, de önmagában nem elegendő feltétel (hisz néha épen a partvidék esőtlen, ha például hideg tengeráramról jön a pára a jóval melegebb szárazföld félé). A száraz vízvidékeken a párolgásviszonyok kedvezők, még pedig annál inkább, minél magasabb a vízvidék középhőmérséklete. Ha az ilyen száraz vízgyűjtő fölé tengeri pára kerül, az ott lecsapódik, majd újra elpárolog s megint lecsapódik, szóval a tengeri bevitel (m) többszörösen átalakul, a mit az u = 1 : m viszonynyal fejezhetünk ki. Ez azonban nem mehet a végtelenségig; a lehullott csapadék egy része lefolyik, a párák egy részét a szelek más vízgyűjtő fölé viszik s végre is a tengerről bevitt pára végeredményben megint csak a tengerbe jut vissza. A mérsékelt meleg vízvidékeknél a pontraj alakja (1. a grafikont) arra mutat, hogy igen kis átlagos csapadékmagasságok esetén az átalakítási viszony (u) átlag 5 67-szeres (m == 015 X és 1 = 085 x). A trópusokon a kezdeti u ugyanily mértékűnek látszik, a hideg vízvidékeknél azonban kisebb. (Ezek a megfontolások a fővonalak kezdeti részeit szabják meg). Mivel a kiscsapadékú vidékeken a hőmérséklet különösen nagy hatással van az elpárolgásra, a szárazföldi elpárolgás (l) fővonalainak meredeken kell emelkedniük a növekvő átlagos csapadékkal (x), a tengeri bevitel (m) fővonalainak pedig ugyanakkor az x = m l egyenlet értelmében laposan kell emelkedniük. Szerző korábbi vizsgálatai Középeurópára azt adták, hogy nagy átlagos csapadékú vízvidékeken (bizonyos csapadékmagasság elérése után) a szárazföldi elpárolgás fővonalai vízszintesek, a tengeri bevitel fővonalai pedig 45° alatt emelkednek; az átmenet görbevonal alakjában történik. Minél gyakoribb és intenzivebb az óczeáni pára sűrűsödése valamely vidéken, a levegő nedvessége is annál nagyobb, ez viszont kedvezőtlenebbé teszi a párolgásviszonyokat. Ennek következtében az x növekedésével az m gyorsulva, az l pedig lassúdva növekszik s az u == l : m viszony egyre kisebb lesz. Végre határ áll be, a melyen túl a csapadékot már csak a tengeri bevitel (m) növeli, míg a szárazföldi elpárolgás (1) állandó érték (1 0) felé tart. A tengeri bevitel (m) fővonalai lassú emelkedésből meredek emelkedésbe ós pedig 45° alatt emelkedő egyenes vonalba, viszont a szárazföldi elpárolgás (1) fővonalai a meredek hajlásból vízszintes egyenesbe mennek át. A hőmérséklet hatása abban nyilvánul, hogy a szárazföldi elpárolgás vízszintes része (1„) annál távolabb van az x tengelytől, mennél magasabb a vízvidékcsoport középhőmérséklete ; ennek megfelelően viszont a tengeri bevitel fővonalainak 45° alatt emelkedő felső részei a trópusi vízvidékcsoporton esnek legtávolabb az y tengelytől. A fővonalak görbe részein meg abban nyilvánul a hőmérséklet hatása, hogy a trópusokban az l 0 csak igen nagy csapadékmagasságkor (x) áll be, a hidegebb éghajlaton pedig folyton kisebb csapadékmagasságkor.
