Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)

4. füzet - II. Juventius Antal: A csúnyi zsilip elzáró szerkezete

22 a karimák közé. Az volt azonban a baj, hogy a kapcsos gerenda egyik horga nem nyílt ki. Tulajdonképen e miatt kellett a kapcsológerendának is a víz alatt maradnia, a futócsigával és a kötéllel együtt. A kötelek különben három nap múlva elszakadtak, alighanem azért, mert a kötél annyira belecsipődött a kengyelbe, hogy mikor megkíséreltük a felemelését, leugrott szára, melyet a víz ide-oda mozgatott, az erősen befogott résznél egymásután szakította el a drótszálakat.1 Az átalakítandó szerkezetek: közé most már a kapcsos gerendát is fel kellett venni, mert a ki- és bekapcsolást ily elrendezésre többé nem bízhattuk, bár a másik nyíláson e tekintetben semmi hiány nem volt észlelhető. A baloldali nyílásban maradt elzáró- és kapcsológerenda csak deczember 24-én, azaz csaknem félév múlva került felszínre. Az elzáró gerenda egészen ép maradt, de a kapcsos gerenda teljesen hasznavehetetlen állapotban jött fel. A felső övlemeze behorpadt és az egész gerenda meggörbült. Ezek az alakváltozások, mivel a behorpadás nem a középen történt, arra engednek következtetést, hogy nem a víznyomás okozta, hanem valamely tuskó, vagy hajócsúcs ütközése. És bár rendes üzemben a kapcsos gerendának huzamosabb víz alatt maradása nem fordulhat elő, mégis minden körülmény a mellett szólt, hogy helyette is megfelelőbb gerendát keressünk. Láttuk, hogy a zsilip elzárására szolgáló szerkezetek mindegyike felmondta a szolgálatot. A gerendák nagy ellenállást adtak, az emelőgép gyenge, a kapcsos gerenda elgörbült és a kapcsoló szerkezet működése megbízhatatlan volt. Az összes vasszerkezetek közül csak a forgóhíd volt megfelelő és nem is kellett átalakítani. Mivel a drótköteles szerkezet nem volt alkalmas, a jobb zsilipnyílás fölött levő csavaros cäigasorok egyikét szereltük fel erőmérésre. Valahány kedvező alkalom kínálkozott, mindig végeztünk erőmérést, annál is inkább, mert a dinamométer állandóan fel volt szerelve. A mérések eredménye azt mutatta, hogy már csekélyebb vízszínkülönbségkor is, az eredeti számítások szerinti 4'0 tonna emelőerő helyett, 9—12 tonnát kell kifejteni a gerendák önsúlya és a vízokozta ellenállással szemben, még a félméteres betétgerendák felemelésekor is. A felvonószerkezet átalakítását nem lehetett úgy keresztülvinni, hogy a mérésekmegadta legnagyobb erőre új emelőgépet építsünk, mert hiszen az erők mérése oly vízszínkülönbségkor történt, mely mesze alatta van a bekövetkezhető legkedvezőtlenebb vízállásnak, másrészt pedig félő volt, hogy két méteres vízszínkülönbség •esetleg a felvonó erőt oly nagyra növeli, hogy a forgóhídnak erősebben szenvedő alkotó részeit is meg kell majd erősíteni, a mi tetemes költségeket okozott volna. Végül még a 15—20 tonnás emelőgéppel sem kapnánk semmi biztosítékot, hogy nem fogja-e ez is felmondani a szolgálatot a kritikus pillanatban épen úgy, mint az első emelőgép. Helyesen tehát csak úgy lehetett megoldani a feladatot, hogy a betétgerendákra ható víznyomást csökkentjük, tehát az okot iparkodunk megszüntetni. Tudjuk, hogy az elzárógerendáknak felső színe meglehetősen nagy. Gerinczlemezeik tömörek. Felemeléskor e felszínnek bizonyos, a helyzetnek megfelelő hányadrésze adja az ellentálló terület nagyságát; az ellenállást még megnövelte az a kedvezőtlen helyzet is, a melyben a kapcsos gerenda az elzárógerenda felett volt. Atbukásakor a víz a betétgerendába és kapcsos gerendába ütközött s elfolyni csak a kettő között levő keskeny nyíláson tudott s itt sem minden akadály nélkül. A nyomás csökkentése végett tehát, egy 1-0 m. magas elzáró gerendát