Vízügyi Közlemények, 1915 (5. évfolyam)
3. füzet - II. Dieter János: A Sajó folyó csatornázása a Tiszától Miskolczig
213 A Hernád beömlése után a Sajó keleti irányban 20 Km. hosszban még a saját eredeti medrében folyik, Kesznyéten község alatt pedig beomlik a tiszadobi tiszai átvágás holt kanyarulatába, s ebben a régi Tiszamederben délkeletnek folyva még 9 Km. útat tesz az Új-Tiszával való egyesülésig. A Sajó vízgyűjtő területe 6513, a Hernádé 5480 Km 2, mindkét vízgyűjtő terület évi csapadéka átlag 700 mm. A vízgyűjtő területet, bár középpontja legnagyobbrészt kristályos palákból áll, vagyis vízálló kőzetekből, a medenczében található karsztszerű mészkő, diluvium- és alluvium-rétegek miatt félig áteresztőnek tekinthetjük. Mindkét vízgyűjtő területen egyformák az éghajlati viszonyok úgy, hogy mindkét folyón egyidőben jelentkeznek az áradások. • Az éghajlati, a hidrológiai és a geológiai viszonyoknak ilyetén alakulása, s ezenkívül a vízgyűjtő terület nagyrészének erdővel borított volta adja meg a két folyó középső és alsó szakaszának a vegyes vízjárású folyók jellegét: az áradások elég hirtelenek ugyan, de az apadás lassú, mert a közben megérkező földalatti vizek a lefolyt víztömeget részben pótolják. Sőt a vízállásgrafikonok sokszor azt a különös jelenséget is mutatják, hogy egy-egy nagyobb nyári eső után a már bekövetkezett apadás alatt, miután a földalatti vizek késedelmesen jutnak a folyóba, még egy kisebb áradás is közbejön a nélkül, hogy a vízgyűjtő területen eső esett volna. Mind a Sajón, mind a Hernádon jellegzetes árvizet inkább csak a hóolvadás okoz márczius hóban, általában pedig mindkét folyó bármikor megárad, ha a vízgyűjtő területen nagyobb eső volt; katasztrofális árvizek többnyire nyári záporokból erednek, a helyi árvizeket pedig az éles kanyarulatokban keletkező jégtorlódások okozzák. Vízállásuk tavaszszal általában közepes ; legkisebb nyár végén és őszszel ; a késő őszi esőzések után jelentkező középvizük a hóolvadásig tart. A Sajó folyó völgye Bánrévétől kezdve kitágul és a szegélyező hegyvidékből több állandó vizű patak siet bele. Közülök említésre méltók : a jobbparton a Rima, az Ózdtól jövő Hangony, a Sajószentpéternél beömlő Haricza és a Miskolcznál betorkoló Szinva patak ; a balparton a messze felnyúló, jelentős vízgyűjtő területű Bódva, mely Sajóecsegnél ömlik be. A többi patak ősz elején száraz medrű. Miskolcztól kezdve a Sajó szélesen szétterülő síkságon vonul végig, hol élővizek a már említett Hernádon kívül bele nem ömlenek. Miskolcztól le egészen a Tiszáig az egész völgyet keresztül-kasul hálózzák az elhagyott s ma már többé-kevésbbé művelés alatt álló holtmedrek. Egyes szakaszokon — mint például Ónodnál — a Sajó ma is több ágban folyik, a melyek köziil hol az egyikben, hol a másikban folyik le a nagyobb víztömeg. A folyó különösen gyakran változtatja medrét az Ónod alatti szakaszon, az 1-5—2'0 kilométer távolságban levő magaspartok között. A medernek ez a vándorló volta adja magyarázatát annak, hogy a felső — néha csak néhány decziméter vastag — termőréteg kivételével úgyszólván az egész Sajóvölgy homok- és kavicsrétegekből áll, miként a folyó e szakasza mentén végzett talajfúrások is igazolják. A Sajó hordaléka homokkal kevert kavics, Miskolcz táján még 4—6 cm. nagyságú kavicscsal, legalsó részén Girincs község alatt már apróbb kavicscsal.
