Vízügyi Közlemények, 1914 (4. évfolyam)

1. füzet - III. Jármy Tamás: A szennyvizekről

77 Ha a csatornaszennyvizet hengeralakú üvegedénybe töltjük s rövid ideig állani hagyjuk, aljára iszapos homok rakódik le. Ugyanígy rakódik le az iszapos homok a csatorna fenekén a lassúbb folyású helyeken, valamint a csatornákba beiktatott aknák alján. Ez a homokos iszap azonban nem hasonlítható a természetes vízfolyásoknak sem homokjához, sem iszapjához, mert leszállása közben nyálkás anyagot, rostot, szőrt stb. ránt magával s úgyszólván minden szemcséje be van burkolva rothadásra nagyon hajló szerves anyagokkal. Mennyisége aránylag kevés, nem több, mint 120—150 mg. literenkint, mely mennyiség azonban még mintegy 35 % vizet tartalmaz. Kiszárítása nem nehéz s azért könnyen elfuvarozható, feltöltésekre alkalmazható. Építő czélokra szennyessége s rothadásra való hajlandósága miatt nem alkalmas. Ha a szennyvizet a hengeralakú üvegedényben hosszabb ideig hagyjuk állani, de nem oly sokáig, hogy forrásba vagy rothadásba jöjjön, a lebegő alkotórészek súlyosabbja az edény fenekén iszap alakjában rakódik le. Ez az üledék szennyes szürkeszínű, nyálkás anyag. Közelebbről vizsgálva, ásványi poron kívül kizáróan szerves, még pedig súlyosabb szerves anyagokból, mint: kávéalj, szőr stb. áll, mely anyagok a vízből egyéb szerves foszlányokat, növényi rostot, pehelyszerű csapadékot stb. iagadtak magukkal. Az iszap mintegy 80—95 % vizet is tartalmaz. Igen nehezen szárítható és ha alácsövezett területen kezeljük is, hónapok múlva még mindig hígfolyós, kivált ha időközönkint megázik. Alkalmas hőmérsékleti viszonyok közt aránylag igen rövid idő alatt bűzös rothadásba megy át nagymértékű kénhidrogén fejlesztése közben. A csatornaszennyvízből leülepíthető iszaptartalom köbméterenkint 3—9 liter között váltakozik. Míg a esatornaszennyvíz lebegő alkotórészeinek súlyosabb része az edény fenekén gyűl össze, a könnyebb részek a víz felszínére szállanak. Ne tekintsük a víz tetején úszó nagyobb testeket, melyeket már fentebb említettünk s aránylag kis mennyiségűek. Itt ép oly nyálkás szerves anyag gyűl össze, mint a fenék alján, de homok •és portartalom nélkül. Azonkívül ide száll fel a csatornaszennyviz olaj- és zsírtartalma. Degener különféle városok szennyvizeiben 4—18 % zsiradékot talált, mely mennyiségben 20 % volt a semleges vegyi hatású zsiradék, 50—70 % zsírsavak és 30 % nem szappanosítható gyapjúzsíradék. Krémer-féle kísérletezés alapján a berlini csatornaszennyvízből sikerült kivonni szennyvízköbméterenkint 500 gr. úszóanyagot, mely tartalmazott 6—9 % zsiradékot, 5—8 % száraz anyagot és 86 % vizet. Tehát minden köbméter vízből 30—45 gr. zsiradékot voltak képesek kivonni. Ezzel ellentétben Schreiber azt állítja, hogy a berlini szennyvízbe naponkint és fejenkint esetleg 20 gr., vagyis évenkint 7'3 kg. zsiradék jut. A berlini szennyvíz zsírtartalma tehát Schreiber szerint 0Ю1—0'26 %, Krémer-fé\e eljárással meghatározva azonban csupán 0Ю0375—000625 %. Ha az üvegedénybe töltött szennyvizet, amely az edény alján keletkezett üledéknek és a víz felszínére felszállott lepelnek ellenére mind színét, mind zavarosságát illetően alig változott, közepes hőmérsékleten hosszabb ideig állani hagyjuk, akkor forrásszerűen felbomlásnak indul, mely nem olyan heves ugyan, mint a must forrása, külső jelenségeiben azonban mégis hozzá hasonlít.