Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)
6. füzet - II. dr. Benedek József: A Sajó vízereje
210 széles csegét kívántak a duzzasztógát mellé. Az erőtelepnek a létesítésére alakult részvénytársaságnak az alaptökéjét is alig tudták összehozni, mert féltek, liogy a termelhelő 30.000 lóerőt nem tudják elhelyezni. Azóta azonban a világ nagyot fordult: a rheinfeldeni telep közelében a bádeni oldalon valóságos gyárváros épült; Baselnek a forgalma megsokszorozódott; részben ez a részvénytársaság, részben az érdekelt városok és kantonok új erőtelepeket építettek, építenek és terveznek; az erőtelepek mellett a 90 méter hosszú, 12 méter széles csegéket vagy mindjárt a gátakkal együtt megépítik, vagy legalább a zsilipek felső fejét készítik el, hogy annak idején kevés munkával ki lehessen őket egészíteni. Ha az energiaszükséglet fejlődése nem esik vissza, akkor nem telik bele 15- 20 év és a sellős Rajnaszakasznak az egész mintegy 120 méter esését kihasználják úgy, hogy ma már épenséggel nem agyrém az a gondolat, hogy a Bodeni tó és az Északi-tender közt közvetetten hajójárat legyen. Természetes, hogy az ilyen nagyszabású tervek megvalósításához minden érdekelt tényezőnek a czéltudatos egyiittműködőse szükséges, ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha lelkes szóvivői vannak az ügynek. A Rajnahajózás ügye egy baseli mérnökben, Gelp/cé-ben találta meg ezt az agitátort; ő volt az, a ki a rheinfeldeni fellendülés láttára a sajtóban, tudományos egyesületekben, ipari és kereskedelmi testületekben hirdette azt az eszmét, hogy az erőtelepek megépítésével olcsó víziutat lehet teremteni s másrészt a víziút meg majd részint nyers anyaggal látja el az erőtelepek energiáját fogyasztó gyártelepeket, részint pedig olcsón elszállítja a kész gyártmányokat s a jelek azt mutatják, hogy jóslata csakugyan valóra válik : ma már százezer frankos pályadíjat tűztek ki a hajózás kérdésének a megoldására. A francziák a «Paris port de mer» (Páris tengeri kikötő) eszméjét újból felelevenítették ; a szaklapokban 1 követelik, hogy a Szajnának valamennyi duzzasztógátja helyébe új gátakat építsenek; olyanokat, amelyek nagyobb gázlómélységet biztosítsanak, s hogy ennek a műveletnek ne csak a nemzetgazdasági, hanem tisztán pénzügyi mérlege is aktiv legyen: olyan gátakat kívánnak, a melyek a kínálkozó 50.000 lóerőnyi energiának a legintenzívebb értékesítését is megengedik. De ezzel nem elégednek meg; nem elégednek meg azzal a gigászi tervvel sem. hogy Párist a Lyon felett tervezett génissiat-i erőtelep lássa el energiával, hanem kezdik hangoztatni az Alsó Rhône csatornázását is, pe lig ezen a folyón a a hajóútat Girardon útmutatásai alapján annyira megjavították, hogy a mai forgalom követelményeit elég jól kielégíti. A Rhőne-on a főüzem az energiatermelés volna ugyan, — azt mondják, hogy a glacziális jellegű Rhône hivatott arra, hogy Francziaország déli részének és a júrai jellegű Szajnának tartaléka legyen a gőztartalék helyett, — de e mellett hangsúlyozzák a forgalom növekedésével bsálló egyéb hasznot is. Mindezek olyan példák, a melyekben a hajózás és a vízerő kérdése egymással szorosan összefonódik ; egyik a másikat kölcsönösen támogatja s együttesen nemcsak egyeseknek vagy egyes társadalmi osztályoknak az érdekeit szolgálják, hanem a közvagyonosodásnak és a szocziális fejlődésnek is eszközei. Számtalan ilyen példát lehetne még felemlíteni; mindenütt azt látnánk, hogy a víziutak tökéletesítése és a vizek erejének az értékesítése karöltve halad egy1 Houille blanche.
