Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

5. füzet - IV. Beliczay Endre: Tíz év az Egyesült Államok kormánya létesítette öntözések történetéből

1Í5 A törvény tárgyalása alkalmával 1901-ben és 1902-ben azt hitték, hogy csupán a nagyobbméretű vízgyűjtőket és a főcsatornákat kell megépíteni, a többit a farmerekre kell bízni. Ez a hit utóbb tévesnek bizonyult, mert a farmerek csak azután mozdultak meg, miután a berendezéseket oly módon bővítették ki, hogy a vizet minden egyes farm szomszédságába eljuttatták. De kezdetben más tekintetben sem Ítélték meg egészen helyesen, hogy az öntözőműveket minő befejezettséggel kell megépíteni. S nem csupán sok ezer mértföld hosszú mellékcsatornát kellett utóbb csinálniok, hogy minden számbavehető birtoktestet elérjenek, hanem sok olyan műtárgyról is kellett gondoskodni, a mi az eredeti tervekben nem volt benn, pl. hidakról és egyéb útkeresztező műtárgyakról. • Az úttörő munkák első idejében a farmerek vagy maguk építették meg a hidakat és átereszeket, vagy eltűrték hiányukat. Később, midőn az öntözések ügyét a kormány vette a kezébe, az ügy maga vallotta volna a kárát, ha a kormány kellő mellékcsatornák létesítésével megfelelő és állandó jellegű műtárgyakról nem gondoskodott volna. 2. A létesítés költségeinek növekedése. Nem csoda, hogy ily módon a létesítés költségei az eredeti előirányzathoz képest tetemesen megnövekedtek. Fokozta ezt az emelkedést a munkabérek és építőanyagok időközben beállott nagymértékű drágulása is. Az 1902 tői 1905-ig terjedő négy év alatt, a mikor a terveket készítették, az árak aránylag alacsonyak voltak. Azóta a bérek talán 40 vagy. több százalékkal, az építőanyagok és a munkások ellátására szolgáló élelmiszerek árai tán 60 százalékkal is emelkedtek. Az 1908. évi május hó 30-án hozott munkástörvény is fokozta a drágaságot. Ugyanis ez a törvény a 8 órai munkaidő merev megtartását idézte elő, a mi az építés körül, kivált félreeső helyeken, sokszor nagy időpazarlásra vezetett. 3. Az értékemelkedés viszonya a költségekhez. Mindezek ellenére ez a viszony igen kedvezőnek mondható. Ugyanis ha átlag az öntözés holdankinti költsége az előirányzotthoz képest megkétszereződött is, az értékemelkedés legalább háromszor annyi. Ezt a nagy emelkedést a földek és mezőgazdasági termények általános áremelkedésének kell tulajdonítani épen úgy, a mint emelkedés állott be a munkabérekben és anyagok árában. A puszta föld ára a Talajjavító Törvény meghozatala alkalmával sok helyen alig volt több 5 dollárnál (mintegy 25 K) acrenkint (1 acre = 1124П-01). E helyeken ez azóta sem igen emelkedett, kivéve a hol vízbeszerzésre alkalmas művek épültek. Ily helyeken felszökött 50 — 100 dollárra is acrenkint, tehát 1000%-kal is növekedett. Ez az értékemelkedés azonban szinte teher, a mely nyugaton gátolja az öntözött területek fejlődését, akár állami, akár magántőke tette őket öntözhetővé. Ugyanis bár munkásságra ösztönzött is, de viszont másrészről káros üzérkedésre vezetett. Üzérkedő osztályt hozott létre, a mely nem is művelte meg az öntözésre berendezett földet, hanem csak a forgalmon kívül tartotta. Ugyanis ezek az emberek azt tapasztalták, hogy így nagyobb nyereségre tesznek szert, mint a földek megműveléséből. így a második, vagy harmadik tulajdonosnak, a ki már az igazi farmer lehetett, nemcsak azok a költségek szakadtak a nyakába, a melyek a gyomok irtásával, a föld elegyengetésével, feltörésével és művelés alá való vételével jártak, nemcsak a vízbár fizetésének terhe, hanem mindennél nagyobb terhet rótt rá, hogy már rendszerint igen drágán jutott a földjéhez.