Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

4. füzet - IV. Apró közlemények

jük el, hanem költségüket a már megépült és egy-két részletesebben megtervezett kapunak az adatai alapján számítjuk ki. A kapúk mozgatószerkezete, tiltóik és egyéb felszerelésük (a támasztócsap, nyaklócsap, nyakló, az iitközősarúk, a falba való behorgonyzás stb.) egyforma s így ezeknek a költségét csak egyszer kell kiszámítani, a tulajdonképeni tartó­szerkezet és a héjazat súlyát pedig a 4. rajzon látható diagrammból határoz­zuk meg. Ezt a diagrammot az alábbi jegyzékben felsorolt kapuknak az adatai alapján készítettük; a jegyzékben foglalt — és természetesen a diagramm alapján költ­ségeit kapúk is — ÍO méter széles csegéknek az elzárására szolgálnak, a kapú­szárnyak pedig a zsilip tengelyével mintegy 73°-ú szöget zárnak be. Az alapúi vett kilencz kapú héjazatában és gerendázatában a folytvas számí­tásszerű feszültsége 800 és 1000 kg/cm a közt változik; méreteiket és súlyukat a jegyzéknek 3., 4., 5. és 8. rovata tartalmazza; a h, h x és v jelölések érteimepedig a következő (lásd az 1. és 2. rajzot): h a kapú elméleti magassága méterben; \ a felső böge vízszínének a magassága a küszöbgerenda tengelye felett méterben ; v az a vízoszlopmagasság (rendesen a két böge vízszínének a különbsége), a melyikre a kapút számították, szintén méterben. Ha tehát ezeket az adatokat ismerjük és ha a zsilip szélessége 10 méter, akkor a félkapúszárny súlyát a következő módon kapjuk meg: Számítsuk ki az x = h~h x Yv számot, keressük meg a görbének azt az ordinátáját, a melyik megfelel az x abscissának: ez az ordináta megadja a félkapúszárny súlyát tonnákban. Példa. A Sajón tervezett felsőzsolczai csege felső kapújának az adatai a következők : h = 3-35 m, ht = 2-60 m, v = 2'60 m. A kapú megnevezése A kapúra vonatkozó adatok X = li hj Vv Egy-egy kapú­szárnynak A diagramm eltérései a valóságtól, a va-lódi súly o/o-ában A kapú megnevezése A kapúra vonatkozó adatok X = li hj Vv a dia­gramm­ból kiadódó valódi, illetve számí­tott A diagramm eltérései a valóságtól, a va-lódi súly o/o-ában s •s NJ n ** О m A kapú megnevezése h hi V X = li hj Vv a dia­gramm­ból kiadódó valódi, illetve számí­tott A diagramm eltérései a valóságtól, a va-lódi súly o/o-ában Jegyzet s •s NJ n ** О m A kapú megnevezése X = li hj Vv súlya A diagramm eltérései a valóságtól, a va-lódi súly o/o-ában s •s NJ n ** О m A diagramm eltérései a valóságtól, a va-lódi súly o/o-ában s •s NJ n ** О m méter m>/ 3 tonna A diagramm eltérései a valóságtól, a va-lódi súly o/o-ában 1 Bökényi felső 2-80 2-60 2-60 11-7 3-90 4-10 -4-9 Az 1,3,4 ós 5 2 Ónodi felső . 3'45 2'ö0 2-60 14-5 4-40 4-40 0 alattiak kész 3 Titeli felső 3-70 3-57 3-40 24-3 5-65 5-40 +4-6 +1-4 _(-4-4 kapúk, a töb­4 5 Écskai felső Begaföi felső és alsó ... 5-90 515 4-70 5-00 2-10 2-60* 40-20 41-5 8-00 8-25 7-90 7-90 +4-6 +1-4 _(-4-4 biek részlete­sen megter­vezettek. « Ónodi alsó 5 <10 5 '45 2-80 51-0 9-60 9-60 0 7 8 Sziszeki felső Soroksári alsó 5-90 8-90 5-90 8-90 4-00 4-60 69-5 170-0 12-10 24-00 12-40 24-00 -2-4 0 * Nem pontos adat.

Next

/
Thumbnails
Contents