Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

3. füzet - VI. Apró közlemények

2(37 a tavaszi áradások idején éri el ez a legkisebb vízállásokat összekötő vonal maximumát. Érdekesebb a legnagyobb vízállásokat összekötő vonal, melyet a rajzon szintén vékony folytonos vonal láttat. E vonal azt mutatja, hogy a megfigyelés időszaka alatt, január és február hónapokban a vízállások maximumai 0 felett 50 cm.-t meg nem haladtak ; téli árvíz ez alatt a 20 év alatt nem volt. Február végétől április végéig le szoktak futni a tavaszi áradások, május, június és júliusban a nyári zivataros esők árvizei. Feltűnő, hogy a tavaszi és nyári árvizek között április végén a legnagyobb vízállások vonala egészen 0 felett 50 cm -ig leszáll. Az észlelt 20 év alatt augusztusban és szeptemberben is fordult elő egyegy kisebb áradás, de már október egészen a nyugalom hónapja, amikor a vízjáték alig 1 méter. Novemberben és deczemberben ismét emelkedik a maximális vízállások vonala, de 20 cm.-nél nagyobb vízállás a figyelembe vett 20 év alatt ezekben a téli hónapokban nem fordult elő. A legkisebb és legnagyobb vízállások vonala közötti sávot bevonalkáztam, hogy így jól kitűnjék az a terület, melyen belül az 1891—1910. évek vízállásai mozogtak. A vízjáték maximuma áprilisban és júniusban több mint 5 méter, minimuma októb rben 1 m. körül van. Lássuk most az 1912. évi vízállási grafikont, mely a rajzon eredményvonallal van kitüntetve. A januártól—szeptemberig terjedő 8 hónap alatt az a vonal nem tér el feltűnően az átlagos vízállások vonalától. A grafikon a 20 éves átlag és a felső határ között mozog, csak februárban emelkedik e határ fölé. Az 1912. év első nyolez hónapja alatt a Maros vízgyűjtőjén valójában valamivel több csapadék esett a normálisnál, ezért mozognak az 1912. évi vízállások a 20 éves átlag felett ; februárban pedig a januári rendkívüli erős fagyok után beálló gyors olvadás jégtorlódásos árvizei emelkednek a maximális vízállások vonala fölé. A tavaszi ós nyári árvizek közötti április végi apadás ezen a grafikonon is látható. Általában, nem tekintve a februári jégtorlódásos árvizeket, az 1912. óv első 8 hónapjának vízjárása feltűnő rendellenességet még nem mutat. Annál meglepőbb a grafikonnak további része. Szeptember elején egyszerre felugrik az 1912. évi vízállások vonala, magasra fel az előző 20 év alatt észlelt vízállások felső határa fölé. Egymást érik aztán a rendkívüli áradások, melyeknek maximuma október elsején az előző 20 év alatt észlelt legnagyobb tavaszi és nyári árvizek magasságát néhány deciméternyire megközelíti. Nem hiába hullott szeptemberben a Maros vízgyűjtőjén a normális csapadéknak több mint négyszerese, de feltűnően meg is látszik a Maros vízjárásán; ilyen nagy szeptemberi árvízre a környékbeli legöregebb emberek sem emlékeznek. Október és november hónapokban már a csapadék nem sokkal több a normálisnál, az 1912. évi grafikon mégis jóval az eddigi felső határ fölött mozog. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a szeptemberi bőséges esők a talajt teljesen telítették, a hűvös időjárás pedig a párolgást erősen megcsökkentette úgy, hogy a csapadéknak átlagban lefolyásra jutó V

3 részénél ezen az őszön jóval több folyt le a mederbe. Normális években az őszi száraz hónapokban 5—10 milliméteres esőt a Maros alig érzett meg, most pedig föltűnő árhullámot idézett elő rajta a legkisebb csapadók is. A Marosnak 1912. évi vízjárását ezek az egymást követő őszi árvizek teszik