Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

2. füzet - I. Benyó Albin: A kolozsvári villamos vízerőtelep

123. sékletváltozáshoz való alkalmazkodásában keresendő, hanem a völgy zárógátak építésének legfontosabb kellékében: a vízállóságában. Az 1908. évi augusztus hó 5-én megkezdett falazás a már ismertetett akadá­lyok miatt még az 1909. év telére sem volt befejezhető. Tekintve azt a veszteséget, a melyet az eddigi építőköltség mint haszna­vehetetlen, holt tőke már második éve előidézett, arra ösztönözte az üzembérlő Ganz-dTiég akkori igazgatóját, dr. Hoor Tempis Mór műegyetemi rendk. tanárt, hogy valami módon a már addig elkészült zárófal s kész műtárgyak kihasználhatók legyenek. Szükséges volt a völgyzáró medenczéjének részben való kihasználása azért is, mert a fogyasztók száma, mint a bővítést előidéző okok ismertetéséből látni fogjuk, oly rohamosan növekedett, hogy a régi és új, összesen 900 lóerős tartalékgőzgép sem biztosította a Hidegszamos folyó kis vízállásaikor az üzem folytonosságát. A völgyzárófal a baloldali bekötéstől egészen a-)-55 szelvényigaz 577 A. f. magasságig elkészült, de a jobboldali bekötés helyén a kiemelés még nem ért egészséges sziklafelszinhez. A rész­vénytársaság ezért azt javasolta, hogy a jobboldalon nyitva maradt alapgödröt zárják el a 45 ~ 55. gátszelvények között a völgygyei közel párhuzamos irányú oly fallal, a mely egyik végén a völgyzárógáthoz, másik végén pedig az alapgödör felső sziklalejtőjéhez csatlakozik. E fal építése a 46. rajzon látható elhelyezéssel s az 51. rajzon feltüntetett méretekkel november hó 2-án meg­kezdődött s ugyanazon hónap 23-án már a völgyzáró feletti medencze az 57l'O A. f. magasságig használható volt s két hét múlva pedig az 573*0 A. f. magasságig (l'O m.-el a keresztfal koronája alatt) való megtöltés 20,000 m 3 tározott vizet biztosított az üzemnek. Ez ideiglenes falnak költsé­geit az üzem fedezte három éven keresztül és pedig : 1909. évi jövedelemből fizetett 333333 K-át, 1910. « « « 3577-45 « 1911. « « « 3455-39 « a fal került tehát összesen 10366-17 K-ba. Miként a völgyzárófal, azonképen az ideiglenes téli üzem biztosítására épült keresztfal vízfelőli oldalán használt vakolat is 1 rész portlandczement, Va rész trasz és 2 rész homok keverékéből állott. A keresztfal mögött a völgyzárógát jobboldali bekötésének mielőbbi befejezése czéljából az alapkiemelés a tél folyamán sem szünetelt. Az 1910. év tavaszán a nem várt hátráltató körülmények még egy új meglepetéssel szaporodtak. Ugyanis midőn a jobboldali bekötés végső csatlakozássíkjában az egészséges sziklafelszint nagyobbrészt már megkaptuk, az 565 ~ 569 A. f. magasságok között 2—4 m­vastag, málott, apró szemű összenyomott kristályos palaróteg fordult elő, melynek vastagsága a vízfolyás irányában lefelé csökkent. E málott réteg felett azonban ismét egészséges sziklát találtunk. Ez említett málott réteg miatt újabb óvóintézkedések váltak szükségessé s ezek a következők voltak : -51. rajz. Az ideiglenes záró fal metszete.

Next

/
Thumbnails
Contents