Vízügyi Közlemények, 1913 (3. évfolyam)

1. füzet - I. Térfi Béla: A krassószörényi árvízkatasztrófák

12 es3zések alkalmával szokott víz lenni, teljesen be van iszapolva s így nem vezethette le a májusi óriási víztömeget, mely azután a városnak egy jentékeny részét elárasztotta, szerencsére nagyobb ijedelmet, mint kárt okozva. A vármegye községei közül azonban legtöbbet szenvedett Lúgos. A hihetetlenül magas vízállást még növelte az a körülmény is, hogy az újonnan épített vasbeton gyalogátjáró aránylag kis keresztszelvényével a vizet felduzzasztottá, miáltal a városnak egy jelentékeny része 60—80 cm. magas víz alá került. Ez az elárasztás néhány vályogból épített háznak összeomlását és igen soknak megrongálását idézte elő s a lakosság ingókban is óriási károkat szenvedett. Az 1912. évi árvíz és kárai azonban a tanulmányozásra már nem szolgáltattak oly jó anyagot, mint a két év előttiek, mert a Porta orientálistól északra fekvő, vagyis az 1912-ben fenyegetett vízmedenczék nagyrészt jól záródott erdőségekkel borítvák s így nem lehetett összehasonlítást tenni az erdős s a nagyrészt fátlan vízmedenczékben előidézett károk között. Az azonban kétségtelen, hogy^ az 1912. évi károk úgyszólván kizáróan az eddigi képzeletet felülmúló víztömegre vezethetők vissza. Megállapították, hogy a Temes víztömege, ha a töltések közé szorítva folyt volna le, 30 cm.-rel magasabb vízállást eredményezett v Лпа. mint a mily magasra a töltések épültek. Ez ellen tehát védekezni lehetetlen volt, sőt az 1882 : XXVI. t.- с. értelmében kinevezett véleményező bizottság Temesvárott 1912. évi július hó 15-én tartott ülésén ki is mondotta, hogy az ily elemi csipás ellen berendezkedni jövőben sem szándékozik, mert e védelem, vagyis az összes védőtöltéseknek a mostani árvíz szintje fölé emelése oly óriási költséggel (legalább 20 millió korona) járna, hogy «az elérendő biztonság ós haszon nem volna arányban az előálló terhek nagyságával». Megállapítható továbbá, hogy 1912-ben az árvizet okozó csapadékmennyiség átlagosan jelentékenyen felülmúlta azt a vízmennyiséget, mely 1910. évben a Porta orientálistól délre fekíő területrészre hullott s így abból a körülményből, hogy ennek ellenére a vármegye községeit ért kár messze mögötte maradt az 1910. évi károknak, következtethetjük, hogy

r 1912-ben az óriási csapadókmennyiség oly területre hullott, melynek meredek völgyei kevés kivétellel erdővel vannak borítva. El sem képzelhető, hogy ez az abnormisan magas csapadékmennyiség mily óriási katasztrófát okozott volna, ha a Temes-Berzava, Karas völgyek felső vízkörnyékén a mostani jól záródott erdők helyét a Bélaréka völgyihez hasonló kopárterületek foglalták volna el. Karánsebes, Resiczabánya, Ivrassóvár (Krassova) Oraviczabánya stb. ma valószínűleg csak félig eltemetett romhalmaz lenne. Ennek magyarázata igen egyszerű. A jól záródott erdő a csapadékmennyiségnek igen jelentékeny részét visszatartja, a lefolyó víz sebességét csökkenti s így pusztításait mérsékli. A zápornak egy nagy részét ugyanis felfogja a lombernyő, még többet a talajtakaró. Az alom, a cserjék, bokrok de főként a szivacsként működő moha és humusz nagy esőmennyiséget képesek feltartani, a gyökerek mentén elvezetni, későbbi időkre tározni. Ez az így tározott vízmennyiség táplálja a forrásokat s innen van, hogy ugyanolyan geológiai viszonyok között az erdővel borított hegyvidék forrásokban rendszerint sokkal dúsabb, mint az olyan, melynek lejtői fátlanok, vagy épen kopárak. Azonfelül az a vízmennyiség, mely a lehullott csapadékból árvíz alakjában folyik le, erdős hegyvidéken sokkal hosszabb idő, sokszor napok alatt folyik csak le s már ez okból is sokkal alacsonyabb vízállást ered-