Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

2. füzet - I. Héjas Endre: A csapadék évi átlagos eloszlása Magyarországon az 1901-től 1910-ig terjedő 10 évi megfigyelései alapján

75 mint a Magas Tátra, holott az utóbbi jóval magasabb. S megokolja azzal, hogy a Magas Tátrától nyugotra eső ugyancsak magas hegyek a párák nagy részét felfogják úgy, hogy a Magas Tátrának már nem jut ki az őt megillető menynyiség. Az újabb adatok ráczáfolnak erre a feltévesre, mert bár a Tátra keleti oldala szárazabb, mint a nyugoti, a mi fekvésének következménye, a Tátrá-nak ép úgy meg van az 1000 milliméteres izohiétája mint a Fátrának, sőt nem lehetetlen, hogy ha még magasabbra mehetnénk az állomásokkal, a Magas Tátra dominálná csapadék dolgában is az egész északi hegyvidéket. A mai adatok szerint így is egyedül a tőle észak-északnyugatra eső Oszus hegységben több az évi átlagos csapadék, az utóbbit ugyanis 1200 milliméteres izohiéta határolja. Az •északi hegyvidék komplikált csapadék-eloszlására egyébként alább bővebben kitérünk. A szepesi fennsík esőszegénységét az újabb 10 évi megfigyelés is igazolja, sőt sokkal határozottabban kiemeli, mint az eddigi adatok; magyarázatául készséggel csatlakozom Róna nézetéhez, hogy minden oldalról, főleg nyugatról környező magas hegységeknek köszönheti esőszegénységét. Ellenben, a hol arra utal, hogy hegyvidéken milyen anomáliák fordulhatnak elő csapadék dolgában, nevezetesen, hogy «alacsonyabban fekvő állomások bizonyos viszonyok között több csapadékot kapnak, mint a magasabban fekvők» s utal több mármarosi állomásra, nem mutat reá, hogy ezek az esőben szegényebb állomások mind esőárnyékban vannak a veliik összemért állomásokhoz képest. Róna bőven foglalkozik az esőthozó szelek kérdésével is s egyáltalán a csapadékeloszlás leírásának és megokolásának annyi helyet szentel, a mennyit ez a fontos elem meg is érdemel. Hátra volna már most, hogy a csapadék földrajzi eloszlásával Magyarországon megismerkedjünk, a mint azt az eddigieknél sokkal sűrűbb hálózat (1000-nél több állomás) 10 évi megfigyelései mutatják. Előre is várható, hogy ez a tíz év nem adja a normális eloszlás kópét, mert nem tekintve, hogy 10 évi átlagok a csapadékban csak véletlenül adhatnak teljesen normális értékeket, a lefolyt évtizedben olyan év is volt, mint az 1904-i, a melynek nyara oly páratlanul csapadékszegény, hogy például voltak a NagyAlföldön helyek, a hol a csapadék évi mennyisége a 300 millimétert sem érte el s ehhez a rendkívül száraz évhez még több száraz év is csatlakozik. Mindamellett a 10 évi mérleg nem oly mértékben deficzites, a mint azt előre gondolnók. Hiszen ha egyes helyeket nem tekintünk, a minők a fenntebb tárgyalt Monyásza, avagy Budapest, a hol az esőmérő a várhegy nyugoti oldaláról a 90 es évek elején lekerült a lánczhídfő budai oldalára, tehát exponált helyről szinte teljesen zárt helyre s a hol emiatt 103 mm. (19%) a hiány a 30 évi átlaghoz képest, avagy Facset, Tokaj, Szatmár, a hol eddig ugyan még ismeretlen, de szintén hasonló okok idézhetik elő az óriási (26—28%) hiányt: Alföldeink s az erdélyi medencze legnagyobb részén a hiány nem éri el a 10 évi átlag 10%-át, sőt több állomáson még az 5%-ot sem. Jelentékenyebb a hiány az Alföld felső részén a Nyírségen s folytatólag a mármarosi hegyvidék középső részén (helyenkint 20%-nál is több), a szepesi fennsíkon s még néhány vidéken az ország keleti és délkeleti részén. Ezzel szemben mind Mármarosban, mind Erdélyben nem egy állomás akad, melynek jelen 10 évi átlaga néhány százalékkal meghaladja a 30 évi átlagot. Ugyanilyen a Maros mentén Yaleamare és Makó. Oly anomália ez, a melynek megmagyarázására e pillanatban nem tudok kielégítő okot találni,