Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

3. füzet - IV. dr. Hoffmann Ferencz: Az Egyesült Államok mezőgazdasági öntöző művei

20t) nítható, hogy a szántóföldi kultura az új mexicói száraz éghajlat alatt csakis öntözéssel tartható fenn. Az öntözés általános és legkönnyebb módjáúl pedig a csörgedeztető rendszer kínálkozott e dombos, hegyes vidékeken. A szántóföldek alakja rendesen a szalagra emlékeztet, vagy a hazai törpebirtokok alakjára. S miként a hazai törpebirtokok, úgy az új-mexicói földek is évszázados öröklés útján aprózódtak el annyira. A tipusos új-mexicói farm keskeny szalagként fut fel a hegyoldalakra a fő öntöző csatornáig, keresztezve számos csörgedeztető árokkal. Ez utóbbiak természetesen akadályai a föld szántásának stb. A fővízárok rendesen a közbirtokosságé s az ezáltal évenkint választott közbirtokossági tag felügyelete alatt áll. Ez a felügyelő a «majordomo», kinek feladata a víz egyenletes szabályozása és a csatorna jókarban tartása ; mindez az illető majordomo belátása és tapasztalata szerint történik, ha pedig nagyobb munka válik szükségessé, akkor a birtokosok arányos természetben lerótt munkával szokták végezni. Az Unió államaiban az öntözés legrégibb nyomai a mai Uj-Mexicó területén találhatók. Ezeket még a történelem előtti korszakban a pueblo indiánok — város lakó indiánok — vagy pedig az ó-mexicói indián szomszédjaik alkották. Az öntözött földek igen aprók s a legkezdetlegesebb megművelésben részesülnek. Ez a kezdetleges művelés-mód apáról fiúra szállott s átvették a spanyol-indián keverékü lakosok is, kik különösebb ügyességet egyáltalán nem tanúsítanak a mezeigazdálkodásban. Uj-Mexico keleti része a legutóbbi időig a gulyalegeltetés eldorádója volt, a hol nagy vagyon felett rendelkező legeltető társulatok sok jogtalanságot követtek el a telepesekkel szemben. Mióta azonban a vasúthálózat kiépült s a Pecos folyó menti öntözőterv elkészült, a telepesek nagyobb tömegben telepedhetnek le és könnyebben megvédhetik saját érdekeiket. Az öntözővizet a Rio Grande szolgáltatja, mely Dél-Coloradóban eredve, több mély kánonon keresztülrobogva Uj-Mexico északi határán tör be. Az északi sziklás hegyeket áttörve, délen lapályos vidéken folyik át s több nagyobb mezőgazdasági középpontot érint a parti városokban. Maga a folyó természeténél fogva áradásra hajlandó, vízének nagyobb része egyrészt elpárolgás, másrészt csatornázás révén annyira megfogy, hogy délibb folyásában El-Paso város fölött a folyammeder gyakran száraz. Kevés főcsatorna, de annál több mellékcsatorna u. n. «Community ditches» közbirtokossági vízárkok, látják el vízzel az indiánok és mexicói származású földművelők kezelte földeket. E csatornák igen régiek úgy, hogy még a helyi hagyomány is régen elfeledte már eredetüket. Valószínűleg még jóval a fehér ember hódítása előtt használták nagyrészüket a benszülöttek. Ez árkok kis méretűek, legtöbbnyire csak felszínes zsilip és gátépítményekkel vannak ellátva, melyeket az árvíz gyakran elsodor. Ez árkok csak a lejtős helyeken találhatók; sík földön alig láthatók, mert művelés alá még idáig nem vették őket, jóllehet tápláló anyagban gazdagok. Magyarázatul azt hallottam, hogy a síkon a talajban sok az alkáli, mely az öntözést haszontalanná teszi. Állítólag sok apró gazdaság felszámolt és sok helység feloszlott a miatt, mert a földisók lehetetlenné tették az öntözést.